Sport

Oda a Veszprém veretlensége

Kézilabda. A Szeged második lett BL-csoportjában

Mindkét magyar csapat kikapott a férfi Bajnokok Ligája 8. fordulójában. Míg a Szeged nagy csatában szenvedett egygólos vereséget (26–27) a vendég lengyel Kielce csapatától, addig a Veszprém nagyon csúnyán veszítette el veretlenségét (32–25) a Löwen otthonában. Pedig sérülése után újra játszott Nagy László, aki öt gólt dobott.

„Gratulálok a Löwennek, sokkal jobb volt ma, mint mi – mondta Carlos Ortega, a Veszprém edzője. – A fő probléma a támadásainkban volt, sokat hibáztunk, emiatt sok könnyű gólt lőttek a németek. Az első félidőben tíz labdát adtunk el, ezt könyörtelenül kihasználták. Mérges vagyok magamra és a csapatomra is, így nem lehet játszani.” A C csoport második helyén végez a Szeged, amely az utolsó másodpercekben kapott góllal 27–26-os vereséget szenvedett a továbbra is százszázalékos lengyel Kielcétől.  

A sorozat februárban folytatódik. A Szeged a hátralévő mérkőzésektől függetlenül csoportmásodik, azaz a nyolcaddöntőben egy másik csoport harmadikjával sorsolják össze, és a visszavágót majd hazai csarnokban vívja. A Veszprémnek egy pontot kell szereznie a csoportelsőséghez.


Férfi BL, C csoport: Löwen–Veszprém 32–25 (18–10).
Az állás: 1. (és már nyolcaddöntős) Veszprém 14 pont, 2. Szkopje 11, 3. Löwen 10, 4. Montpellier 8, 5. Celje 4, 6. Csehovszkije Medvegyi 1.

D csoport: Szeged–Kielce 26–27 (11–14).
Az állás: 1. (és már csoportelső) Kielce 16 pont, 2. Szeged 12, 3. Dunkerque (francia) 6, 4. Aalborg 6, 5. Motor Zaporizzsja  4, 6. Schaffhausen 4.

A csoportból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.