Sport

Nyugodt életet akart az egykoron góljairól híressé vált klasszis

Kézilabda. A csend miatt választotta otthonául az őrséget a gazdag sportpályafutást maga mögött tudó Gódorné Nagy Mariann

Annak idején az egész világ csodálta játékát, s a szurkolók máig emlékeznek Gódorné Nagy Mariann fantasztikus góljaira. A magyar válogatottban 269 alkalommal játszott. Olimpiai és kétszeres világbajnoki bronzérmes, az 1982-es budapesti Eb-n, a régi BS-ben ezüstérmet szerző kézilabdacsapat tagja volt. Emellett több mint száz alkalommal Ausztria színeiben is szerepelt. Régen hallottunk felőle, de a szövetség segítségével azért sikerült felkutatnunk.

Gódorné Nagy Mariann 20150716
Gódorné Nagy Mariann unokáival és férjével (Fotó: MH)

– Az Őrség szélén, Zala megyében, Szentgyörgyvölgyön él. Mi ösztönözte arra, hogy falusi lakos legyen?

– A nyugalom, a békesség. Tízévnyi ausztriai lét után jöttünk haza a férjemmel. Azt tudtuk, hogy Budapestre nem szeretnénk költözni. Itt, az Őrség szélén találtunk rá Szentgyörgyvölgyre, és ma már semmi pénzért sem költöznék máshova. Egyszerűen itt vagyunk otthon. Üzemeltetünk egy szabadidőközpontot, amely várja az embereket. Nagyon jól érezzük magunkat.

– Semmi sport, semmi kézilabda?

– Dehogynem. Ahogy mondtam, itt a szabadidőközpont természetesen tele van sportpályákkal, emellett pedig a tanévben testnevelést tanítok Lentiben, az Arany János Általános Iskolában. Hadd büszkélkedjek, van iskolai kézilabdacsapatunk, ahol ma már több mint százan próbálják elsajátítani a sportág alapjait.

– Milyen sikerrel?

– Vannak tehetségek. Persze ezzel a szóval óvatosan kell bánni, mert attól függ, hogy ki mit nevez annak, és ki mit szeretne elérni a sportpályán, illetve az életben. Értelemszerűen velünk tizennyolc éves korukig vannak a gyerekek, aztán ha látunk egy kimagasló tehetséget, akkor természetesen leülünk a szüleivel, és azt tanácsoljuk nekik, hogy vigyék valamelyik élvonalbeli klubhoz.

– A szülők és a gyerekek tudják, hogy ki a tornatanár nénijük?

– Igen. Nyilván leginkább a szülők elmondásából. Szinte valamennyi gyerek tudja, honnan jöttem, ki is vagyok. Gyakran mesélek is nekik különféle sztorikat, és látom, hogy tátott szájjal hallgatják. De ez nekem cseppnyi fáradságot sem jelent, mert örülök, ha látom, hogy jól érzik magukat, otthon vannak a közösségben.

– Említette a szentgyörgyvölgyi szabadidőközpontot. De mit csinál télen, amikor, ahogy mondják, csak a jegesmedvék szaladgálnak az utcán?

– Nem élek nyugdíjaséletet, nem gombolyítom otthon a fonalat. A mozgás a lételemünk. Persze télen a szabadidőközpont zárva van, de a konyha működik, s aki igényli, annak házhoz visszük az ételeket. Emellett a férjemmel rendszeresen járunk színházba, moziba, hol Zalaegerszegen, hol Szombathelyen találkozhatnak velünk. Szóval a korábbi pörgésünk, életmódunk szinte alig változott valamit.

– Azt is elmesélte már a gyerekeknek, hogy miként lett annak idején kézilabdázó?

– Elmondtam már, még ha nagy vonalakban is, hogy Csornán nőttem föl, és a szüleim sok mindennel próbálkoztak velem. Vittek magántornára, aztán zeneiskolában hegedültem. Persze mint látja, nem lett belőlem Yehudi Menuhin, talán hiányzott a tehetség, ráadásul az általános iskola ötödik osztályában megfertőzött a kézilabda. Szerencsém is volt, mert Csorna akkor élvonalbeli csapattal büszkélkedhetett, és még nem voltam tizennégy éves, amikor már betettek a nagyok közé. Az is szerencse volt számomra, hogy balkezesként hiányposztot töltöttem be a csornai együttesben.

– Ott figyelt fel önre a Vasas?

– Nem, először még a TF-re mentem, és mivel ott is NB I.-es csapat volt, nem kívánkoztam máshova. A főiskola csapatában játszottam, amikor Török Bódog, a legendás kapitány meghívott a válogatottba. Így tagja lehettem az 1976-ban Montrealban bronzérmes magyar együttesnek.

– Mi vonzotta aztán a Vasashoz?

– Az, hogy tele volt nemzetközi klasszissal, no meg a remek edző, Csík János is sokat jelentett számomra is. Nagyon szerettem a Vasasban játszani. Zsinórban nyertük a bajnoki címeket, és pályafutásom során először ott BEK-győztesnek mondhattam magam. És a Vasasból lettem tagja 1982-ben a budapesti vb-n ezüstérmet szerző válogatottnak.

– Mi volt a Vasasnak a titka?

– Munka, munka, munka. Összetartás a pályán és a pályán kívül is. Nagy volt az összhang, a barátság, és persze sok a kiváló játékos. Borzalmas látnom, hogy ma már a Vasast a másodosztályban találjuk. De őszintén remélem, hogy lesz majd valaki, aki felkarolja a nagy múltú egyesületet.

– Ha már említette a barátságot. Összejárnak az egykori játékostársakkal?

– Sajnos a távolság nagy úr, és mi majdnem háromszáz kilométerre lakunk Budapesttől. De tudunk egymásról, különféle közösségi oldalakon természetesen tartjuk a kapcsolatot, és tudunk időpontokat egyeztetni, ha valami családi program adódik.

– Visszatérve még a játékos­karrierjéhez: hogyan lett több mint százszoros osztrák válogatott?

– Németországban, Leverkusenben játszottam. Jelentkeztem a magyar válogatottnál, hogyha szükség van rám, szívesen jövök. Nem kaptam választ, én meg nem szeretek senkire ráakaszkodni. Közben Németországból az osztrák Hypóhoz szerződtem, és a mindenható menedzser, Gunar Prokop több mint egy éven át fűzött, hogyha nem kellek a magyar válogatottba, akkor ő szívesen látna osztrák színekben. Mivel itthonról továbbra sem hívtak, így lettem osztrák válogatott. Egyébként Prokop irányításával, a Hypóval háromszor nyertük meg a legrangosabb európai kupát, a BEK-et.

– Játékosként is nagyon csinos, szemrevaló hölgy volt. Sok udvarlója akadt?

– Hát, nem mondom, voltak jelentkezők. De leginkább évtizedekkel később szembesültem azzal, hogy ennek is meg annak is tetszettem. Viszont én ott, a TF-n ismertem meg életem párját 1975-ben, és négy évvel később házasságot kötöttünk, és azóta is együtt vagyunk. Gódor Misi, a férjem jelenleg az osztrák válogatott kapusedzője, és mellette Szombathelyen is edzősködik.

– Hány gyerek, és hány unoka van?

– Egy lányunk van, aki két unokával ajándékozott meg bennünket.

– Ők is kézilabdáznak?

– A lányunk természetesen megpróbálkozott a kézilabdázással, de aztán úgy döntött, hogy abbahagyja. Erőltetni nem akartuk. Elvégezte az agráregyetemet és ma állatokkal foglalkozik, de elsősorban neveli a két unokánkat.

– Mit gondol, mikor lesz ismét olyan kiváló a magyar válogatott, mint amilyen az önök csapata volt?

– Szerintem jól mennek a dolgok a magyar kézilabdában. Bár a világon olyan helyeken is megtanulták már a játékot, ahol korábban csak hírből ismerték a sportágat. Ezért egyre nagyobb csaták vannak, egyre nehezebb kimagasló eredményt elérni, de győztes most is mindig van.


Pályakép

Gódorné Nagy Mariann

Született: 1957 augusztus 30., Csorna

Egyesületei: 1970-76 Csornai SE, 1976-80 TFSE, 1980-86 Vasas, 1986-1988 Bayer Leverkusen, 1988-91 Hypobank Südstadt.

Kiemelkedő eredményei. 1976-ban az olimpiai bronzérmes, 1982-ben a vb-ezüstérmes, 1975-ben és 1978-ban a vb- bronzérmes válogatott tagja, 1982, 1989, 1990: a BEK-győztes csapat tagja. 1974-1987 között 270-szeres válogatott, ötször volt az év legjobb női kézilabdázója. Ausztria színeiben százszoros válogatott.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom