Sport
Nyolc év után visszatérhet az Atléticóhoz Torres
A Liverpool és a Chelsea után ismét a Primera Divisionba folytathatja a 30 éves csatár
A lehetőségről, hogy a válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok csatár nevelőegyesületénél folytathatja karrierjét, a fővárosi klub elnöke nyilatkozott.
"Jelenleg még nincs nálunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem is lesz" - rejtélyeskedett Enrique Cerezo, akinek szavaiból azonban kiderült, hogy szívesen látnák ismét az Atlético színeiben a 30 éves támadót.
Torres 2001-ben mutatkozott be a fővárosiak felnőtt csapatában, amelyben aztán 214 mérkőzésen 82-szer volt eredményes. A Kölyök becenévre hallgató játékos 2007-ben szerződött át a Primera Divisiónból az angol Premier League-be, a Liverpoolhoz (102 meccs/65 gól), majd 2011 januárjában a Chelsea futballistája lett. A londoni Kékek (110/20) aztán idén nyáron kölcsönadták őt az AC Milannak (10/1), ahol azonban - a Chelsea-hez hasonlóan - nem sikerült tartósan gyökeret vernie.
Ezért sem lenne meglepő visszatérése a spanyol klubhoz, melynek az elnök kijelentése szerint nagy csapata van, amely mind a bajnokságot, mind a spanyol Király Kupát, mind pedig a Bajnokok Ligáját megnyerheti, és bár minden posztra akad megfelelő futballistája, január 31-ig, az átigazolási időszak végéig "még érkezhet valaki". Torres 2003 óta 110 alkalommal szerepelt a válogatottban, amelyben 38 gólt szerzett.