Sport

Női kézilabda-vb: A svédektől is kikapott a magyar válogatott

Nem volt olyan időszak, amikor a magyarok védekezése és támadójátéka egyszerre jól működött volna

A magyar női kézilabda-válogatott 25-22-re kikapott Svédország csapatától a németországi világbajnokság B csoportjának második, vasárnapi fordulójában.

 A svédek kemény védekezéssel, a magyarok - Görbicz Anita és Kovacsics Anikó révén - két kihagyott büntetővel kezdték a találkozót (1-3). Javuló védekezésének, Bíró Blanka védéseinek, illetve Klivinyi Kinga három góljának köszönhetően fordított a magyar válogatott, amely ekkor vezetett először a világbajnokságon (5-4).

Klivinyi csapattársa, az Érd színeiben szintén a magyar NB I-ben szereplő svéd Jamina Roberts is remekül célzott, a 15. percben mindketten négy találattal rendelkeztek.

Támadásban pontatlanná váltak a magyarok, emberelőnyben sem tudtak elhúzni ellenfelüktől, majd mivel tíz perc alatt csak egyszer találtak a hálóba, Kim Rasmussen szövetségi kapitány időt kért, mert ismét a svédek kerültek előnybe (7-9).

A skandinávok kapusa, Johanna Bundsen is remekül védett, de mivel Kovács Anna értékesítette a megítélt büntetőket, és közben sikerült átvészelni egy emberhátrányt, a magyar válogatott a szünet előtt egyenlített (11-11).

A második felvonás elején sem találta a svéd védekezés ellenszerét a magyar csapat, ezért Rasmussen alig több mint öt perc után időt kért. Jamina Roberts és Isabelle Gulldén góljaival először volt három találat a különbség a csapatok között (12-15).

Nem volt olyan időszak, amikor a magyarok védekezése és támadójátéka egyszerre jól működött volna, ráadásul Gulldén hétmétereseivel tovább növelte előnyét Svédország (15-19). 

Bíró Blanka továbbra is bravúrokat mutatott be, de az ellenfél kapuja előtt csapattársaiból hiányzott a bátorság, a határozottság és a lendület. Schatzl Nadine találataival tartotta magát a válogatott, de mivel nem tudta csökkenteni a hátrányát, a második mérkőzését is elveszítette.

A mezőny legeredményesebb tagja Gulldén volt hét góllal, Roberts hatszor talált be. A meccs legjobbjának - a norvég-magyar találkozóhoz hasonlóan - ezúttal is az ellenfél kapusát, Johanna Bundsent választották.

A magyar szövetség statisztikája szerint a két csapat 26. alkalommal találkozott egymással, 18 magyar győzelem és négy döntetlen mellett ez volt a negyedik svéd siker.

A magyarok szombaton 30-22-re kikaptak a világ- és Európa-bajnok norvégoktól, következő ellenfelük pedig az ugyancsak pont nélkül álló Argentína lesz, kedden 14 órától. A csoportnak tagja még Lengyelország és Csehország. A nyolcaddöntőbe az első négy helyezett jut.

Eredmény, 2. forduló, B csoport:
Svédország-Magyarország 25-22 (11-11)
Bietigheim-Bissingen, 3800 néző, v.: Ku, Li (dél-koreaiak)
lövések/gólok: 49/25 (51%), illetve 44/22 (50%)
gólok hétméteresből: 10/5, illetve 5/3
kiállítások: 6, illetve 14 perc

Magyarország: 
Bíró - Kovacsics 3, Klivinyi 5, Kisfaludy, Szekeres, Háfra 2, Bódi. Cserék: Görbicz 3, Kovács A. 4, Schatzl 5, Mayer, Lukács, Szöllősi-Zácsik, Tóth G.

Rasmussen: túl sok könnyű gólt engedtünk a svédeknek
Kim Rasmussen szövetségi kapitány és Görbicz Anita csapatkapitány szerint is azért kapott ki a magyar női kézilabda-válogatott a németországi világbajnokság csoportkörének vasárnapi játéknapján, mert túlságosan sok könnyű gólt engedett ellenfelének, Svédország együttesének.

"A svédek elsősorban a gyors ellentámadásaik végén szerzett találataiknak köszönhetik a győzelmüket. Túlságosan sok könnyű gólt engedtünk nekik, ők pedig kihasználták ezt" - nyilatkozta a dán edző. Hozzátette, a magyarok visszafutásaival többször is probléma volt, és más hibákat is vétettek szoros állásnál.
Rasmussen hangsúlyozta, a csereként beálló játékosok nem tudtak hozzátenni a csapat teljesítményéhez, nem kerültek helyzetbe, nem szereztek gólokat, márpedig egy meccset nem lehet ugyanazokkal az emberekkel végigjátszani. Kiemelte, hogy a svédek kapusa, Johanna Bundsen remekül védett, nem véletlenül lett a mezőny legjobbja.

A magyarok a hétfői szünnapot követően kedden a csoport leggyengébb csapatának tartott Argentínával találkoznak. A szakvezető szerint a dél-amerikaiak elleni mérkőzés nemcsak a két pont miatt lesz nagyon fontos, hanem azért is, hogy a játékosok végre megérezzék a győzelem ízét.
A magyar válogatott szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól elszenvedett vereséggel kezdte a tornát. Görbicz Anita úgy fogalmazott, nem erre számítottak, bár már a felkészülés során is hangsúlyozták, hogy az argentinok, a csehek és a lengyelek elleni meccsek lesznek a legfontosabbak.

"Ettől függetlenül persze minden mérkőzést meg akarunk nyerni. A norvégok ellen a rossz első félidőt követően sikerült egy jobb második felvonást produkálnunk, ma pedig a svéd csapatot meg kellett volna vernünk" - szögezte le a Győri Audi ATO KC tapasztalt kézilabdázója.
Mint kifejtette, a svédek rutinosabbnak bizonyultak, mert a magyarok olyan apró hibákat követtek el, amit ilyen szinten nem szabad, főleg egy világversenyen nem.

"Visszarendeződési hibák miatt könnyű gólokat kaptunk. Rossz csere, rossz befutás, ezt nem engedhetjük meg magunknak egy komoly ellenféllel szemben, mert láttuk, hogy megbünteti. Nem sikerült gyors indítások után könnyű gólokat szereznünk, nekik viszont igen" - vélekedett.

Görbicz - aki három gólt dobott - elismerte, hogy nem volt bennük olyan átütőerő, amivel megfordíthatták volna az állást, miután ellenfelük elhúzott három találattal.

A norvégok elleni meccsen Bíró Blankát az első félidő után lecserélte Kim Rasmussen, vasárnap viszont remekül védett, és végig a pályán volt.
"Nagyon nehéz mérkőzés volt, ez a két pont nagyon értékes lett volna. A norvégok elleni meccshez képest egyértelműen előreléptünk" - nyilatkozta a Ferencváros kapusa.

Elismerte, hogy - a döntetlen állásról indult - második felvonás elején mintha az öltözőben ragadtak volna, gondjaik voltak a visszarendeződéssel. "Az így kialakult előnyüket a svédek meg tudták tartani a végéig, mi pedig csak futottunk az eredmény után. Amikor közelebb kerülhettünk volna, megint jött egy kisebb hiba" - emlékezett Bíró.

Hozzátette, három nagyon fontos meccs vár még rájuk a csoportkörben, és az eddigi eredmények alapján is látható, hogy valószínűleg egyik sem lesz könnyű. 

A mezőny legeredményesebb játékosa, a svéd Isabelle Gulldén elmondta, nagyon fontos volt ez a meccs számukra, mert nem kezdték jól a tornát.
"Izgatottak voltunk, mert javítanunk kellett, és szerencsére ma többet nyújtottunk, jobban védekeztünk és jobban segítettünk egymásnak" - nyilatkozta.

A németországi világbajnokságon a csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.