Sport

Nettó nyolcmillió forint jár a magyar világbajnoknak

Birkózás. Kijelölték a vb-n részt vevő hazai csapatot

Az eddigi nevezések alapján minden idők legnagyobb birkózó-világbajnokságát rendezik október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában, ahol 101 ország 910 versenyzője biztosan indul.

A vb rajtja előtt egy hónappal rendezett pénteki sajtótájékoztatón Né­meth Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke jelezte, hogy még további országok jelentkezése várható. A kormány támogatása révén az MBSZ jelentős pénzdíjban részesíti azokat a hazai birkózókat, akik az első hatban végeznek. Az elsőségért nettó nyolcmillió forint jár, a második helyezett négy, a harmadik három, az ötödik pedig egymillió forintot kap. Komáromi Tibor szakmai alelnök kihirdette a vb-n induló magyar csapatot, melyben a 2012-es londoni olimpián 74 kilóban bronzérmes Hatos Gábor is szerepel. A világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó a 2014-es vb óta nem szerepelt világversenyen, ám a budapesti rendezés miatt az év elején komoly felkészülésbe kezdett, s a 92 kilóban a válogatókon ő bizonyult legmeggyőzőbbnek. w



A vb-csapat: férfiak, kötöttfogás: Andrási József (55 kg), Torba Erik (60 kg), Váncza István (63 kg), Krasznai Máté (67 kg), Korpási Bálint (72 kg), Lőrincz Tamás (77 kg), Bácsi Péter (82 kg), Lőrincz Viktor (87 kg), Kiss Balázs (97 kg), Lám Bálint (130 kg), szabadfogás: Farkas Rajmund (57 kg), Molnár József (61 kg), Asarin Roman (65 kg), Lukács Norbert (70 kg), Gulyás Zsombor (74 kg), Nagy Mihály (80 kg), Veréb István (86 kg), Hatos Gábor (92 kg), Olejnik Pavlo (97 kg), Ligeti Dániel (125 kg), nők: Köteles Alexandra (50 kg), Dénes Mercédesz (53 kg), Galambos Ramóna (55 kg), Barka Emese (57 kg), Dollák Tamara vagy Bognár Erika (59 kg), Sastin Marianna (62 kg), Sleisz Gabriella (65 kg), Wilson Vanessa (68 kg), Szmolka Nikoletta (72 kg), Németh Zsanett (76 kg).