Sport

Nem indulhatnak nemzeti színekben az orosz sportolók a téli olimpián

A versenyzők megtámadják a NOB határozatát

Kizárták Oroszországot a 2018-as phjongcsangi téli olimpiáról a doppingbotrány miatt, azok a sportolók, akik bizonyítani tudják, hogy nem érintettek a doppinghasználatban, semleges színekben vehetnek részt a játékokon.

A határozatról kedden este sajtótájékoztatón számolt be az ötkarikás testület, amely egyben felfüggesztette az OKR-t vezető Alekszandr Zsukov NOB-tagságát, továbbá minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vutalij Mutko volt orosz sportminisztert, a futballszövetség jelenlegi elnökét, a jövő évi világbajnokság főszervezőjét.

Ugyanakkor azok a versenyzők, aki indulási jogot szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot, és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, "Olimpiai Sportoló Oroszországból" (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek Phjongcshangban. Ez a jelzés található majd az öltözékükön, aranyérem esetén pedig az olimpiai himnuszt játsszák el nekik.

Megtámadják a versenyzők a NOB határozatát
Zsukov később Lausanne-ban bejelentette, hogy az orosz sportolók a svájci városban működő nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) megtámadják a NOB határozatát. Elmondta azt is, hogy az érintett versenyzők jövő kedden döntenek arról, hogy indulni kívánnak-e a februári játékokon: a meghirdetett "olimpiai gyűlésen" jelen lesznek a sportolók, az edzők és a sportszövetségek képviselői is.

A NOB vezető testülete azután hozta meg a döntéseit, hogy meghallgatta a korábbi svájci államfő, Samuel Schmid vezette vizsgálóbizottság 17 hónapos munkálkodásának összegzését. Az ötkarikás testület a sajtótájékoztatón közölte: a Schmid-jelentés megerősítette "a doppingszabályok szisztematikus megsértését" Oroszországban.

A NOB az elmúlt bő egy hónapban több mint húsz orosz versenyzőt - bobost, szkeletonost, sífutót, gyorskorcsolyázót és sílövőt - tiltott el örökre, és semmisítette meg szocsi eredményeiket doppingvétség miatt. 2014-ben az oroszok 33 érmet szereztek, de 11-től már megfosztották őket. 

Az eltiltások hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság korábbi jelentése áll, mely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

A McLaren-jelentés után a NOB - a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ajánlásával ellentétesen - a nemzetközi sportági szövetségekre bízta, hogy engednek-e orosz versenyzőket indulni a tavalyi riói olimpián, azzal a kitétellel, hogy a jelentésben nevesített sportolók semmikképpen sem vehetnek részt a játékokon. Rióban orosz atléták - egy kivétellel - és súlyemelők sem szerepelhettek, ugyanakkor összesen 279-en képviselhették az országot Brazíliában. A riói paralimpiáról pedig - csakúgy mint a 2018-as téli paralimpiáról - valamennyi orosz sportolót kizárták.

A NOB a keddi határozataival összefüggésben azt is jelezte, hogy a riói olimpia előtt nem volt lehetősége olyan mélyreható vizsgálatokat lefolytatni, mint utóbb a Schmid vezette testületnek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság arról is döntött, hogy a költségeket az oroszoknak kell megfizetniük, illetve hozzá kell járulniuk egy független ellenőrző hatóság felállításához, összesen 15 millió dollár értékben.  Thomas Bach NOB-elnök az oroszországi szisztematikus manipulációt az olimpiai játékok és a sport elleni "példátlan támadásnak" nevezte. 

Az Összoroszországi Televíziós és Rádiósugárzási Társaság (VGTRK) a NOB-határozatokra válaszul közölte, hogy az állami tévécsatornák nem közvetítik a dél-koreai játékok eseményeit. Az Orosz Paralimpiai Bizottság, az Orosz Atlétikai Szövetség és az ország doppingellenes szervezete, a RUSADA jelenleg fel van függesztve a doppingbotrány miatt.