Sport

Nehéz rajt után kiütéses győzelem

Kézilabda. A várandós Heidi Löke már csak a lelátóról nézte győri csapatát

Egy hét alatt kétszer is megmérkőzött egymással a női Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén a májusi, budapesti döntő két résztvevője, a Győr és a CSM Bucuresti.

Idegenben ugyan Görbiczék, négygólos hátrányból fordítva, 27–24-re nyertek, de Ambros Martín, az ETO vezetőedzője nehéz meccset várt.

Az is lett, ráadásul a spanyol mester nem számíthatott a világ- és olimpia bajnok norvég Heidi Lökére, aki a mérkőzés előtt bejelentette: gyereket vár, ebben a szezonban már nem játszhat. A világklasszis beállót nem sikerült pótolni, ráadásul a Győr sok hibával kezdett, s tíz perc alatt csak Görbicz talált be a remekül védő Ungureanu kapujába. Aztán feljavult az ETO védekezése és támadójátéka is, de így is a román csapat vezetett a szünetben, igaz, csak két góllal, s nem néggyel, mint Bukarestben.

Nora Mörk góljaival életben tartotta az ETO reményeit, sőt, a győriek a vezetést is átvették (20–18). A Bucuresti még kiegyenlített, de a hajrára a kapus Kiss Éva teljesítménye feljavult, a román csapat védekezése szétesett, s így az ETO 22-12-re megnyerte a második félidőt, s 33-25-re a mérkőzést.

Görbiczék négy forduló után továbbra is veretlenek a csoportjukban, s címvédő román együttes újabb legyőzésével nagy lépést tettek az elsőség felé.


A férfiválogatott győzni akar Hollandiában

A magyar férfiválogatott szerdán közepes játékkal is 24–16-ra nyert a lettek elleni Európa-bajnoki selejtezőn, Nyíregyházán. Csapatunk vasárnap (15 óra, tv: Sport1) a hollandok ellen lép pályára s’Hertogenboschban. A hazai csapat az első fordulóban kilencgólos vereséget szenvedett a dán válogatottól. A csoportokból az első két helyezett, valamint a legjobb harmadik jut ki a 2018-as, horvátországi Eb-re. (SM)