Sport

Nehéz lesz a lelkes görögöket megelőzni

Labdarúgás. Még a harmadik osztályban sem a magyar válogatott az esélyes a csoportelsőségre az első ízben kiírt és szeptemberben kezdődő Nemzetek Ligájában

A görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik magyar labdarúgó-válogatott a C osztályban az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában. Az A osztályban hatalmas csata várható az elsőségért.

Vége a barátságos válogatottmérkőzéseknek, mert az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) új sorozatot indít a nemzeti csapatok részére, a Nemzetek Ligáját, amelyből négy csapat bejut a 2020-as kontinensbajnokságra.

Tegnap, a sorsolás megkezdése előtt Aleksander Ceferin, az UEFA elnök mutatta be az új sorozat trófeáját.

„Ez egy olyan versenysorozat, amelyet minden érintett nagy izgalommal vár – mondta Ceferin. –
Európa különböző futballkultúrájú csapatai mérkőzhetnek egymással, a rendszer pedig biztosítja, hogy azonos képességű ellenfelek kerülnek egymással szembe, ugyanakkor a feljutás lehetőségével honorálja a jó teljesítményeket is.”

A magyar válogatott a sikertelen világbajnoki selejtezőn annyira visszaesett, hogy az első 24 közé sem fért be, csak a harmadik osztályba került, ahol Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal mérkőzik a csoportban. Várhatóan legnagyobb riválisunkat, a görög válogatottat tétmeccsen legutóbb harminc éve sikerült legyőzni.

„Érdekes, ugyanakkor kiegyenlített csoportba kerültünk – értékelte a sorsolást az Mlsz.hu számára Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Az észtek stílusát kevésbé ismerem, de Finnország és Görögország ellen korábban irányítottam már a belga válogatottat. Eltérő stílusú futballt játszik mindhárom csapat, nekünk pedig a legjobb formánkat kell majd hoznunk, ha sikeresek akarunk lenni. A lehető legalaposabban ki kell elemeznünk mindhárom riválisunkat, hiszen a legapróbb részletek is döntők lehetnek.

Általánosságban azonban annyit már most el lehet mondani, hogy a görögök hullámzó teljesítményt nyújtanak: van, amikor nagyon jók, és előfordulnak olyan periódusok, amikor kevésbé sikeresek. A finnek pedig erőfutballt játszanak, fizikailag nagyon erősek. Ugyanakkor az is igaz, hogy nekünk elsősorban magunkra kell koncentrálnunk. Arra, hogy jól felkészüljünk, jó formában legyünk, és akkor bármi megtörténhet.”

A magyar válogatott zártkapus mérkőzésen, szurkolói nélkül kezdi a Nemzetek Ligája sorozatban hazai szereplését, mert a 2015-ös magyar–román Eb-selejtező után az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megbüntette az MLSZ-t, amelyre még 70 ezer eurós (21,84 millió forint) pénzbírságot is kiszabott. A csapatok szeptemberben, októberben és novemberben, oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő-döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért. Mindegyik osztályban azok a válogatottak szerepelhetnek majd a négycsapatos rájátszásban, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről.

A B, C és D osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A, B és C osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

A Nemzetek Ligája első helyéről 2019 júniusában dönt az A osztály négy csoportgyőztese.



A Nemzetek Ligája csoportjai. A osztály. 1. csoport: Németország, Franciaország, Hollandia. 2.: Belgium, Svájc, Izland. 3.: Portugália, Olaszország, Lengyelország. 4.: Spanyolország, Anglia, Horvátország. B osztály. 1.: Szlovákia, Ukrajna, Csehország. 2.: Oroszország, Svédország, Törökország. 3.: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország. 4.: Wales, Írország, Dánia. C osztály. 1.: Skócia, Albánia, Izrael. 2.: Magyarország, Görögország, Finnország, Észtország. 3.: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus. 4.: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia. D osztály. 1.: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra. 2.: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino. 3.: Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, Koszovó. 4.: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár



Vélemények

Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője: „Majd csak utólag derül ki, hogy mennyire volt nehéz vagy könnyű a csoportunk. Az nagyon hasznos, hogy a válogatottak több tétmérkőzést játszanak, és a futballisták nem az edzőtáborokban üldögélnek.”

Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke: „Nem ismeretlenek az ellenfelek, hiszen a közelmúltban mindegyikkel mérkőzött csapatunk. Becsülettel fel kell készülni, és akkor nem érhet meglepetés bennünket.”

Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitány: „Még a sorsolás előtt úgy voltam vele, jó lenne elkerülni a görögöket és a szerbeket. A finneket és az észteket mindenképpen le kell győzni oda-vissza. És talán végre a görög válogatottat is el lehetne kapni…”

Egervári Sándor korábbi szövetségi kapitány: „Szerintem kedvező a sorsolásunk. Mondom ezt annak ellenére, hogy a csoportfavorit a görög csapat, amely vb-pótselejtezőt játszott. Bár jelentős erőt képvisel, de nem verhetetlen.”

Csank János korábbi szövetségi kapitány: „Elérhetőnek tűnik a csoport első helyének megszerzése, de a görög csapatot csak bravúrral győzhetjük le.”