Sport

Nadal kitart a szabálymódosítások mellett

A spanyol klasszis szerint csak így maradhat látványos a tenisz

Ismét a szabálymódosítások mellett tette le voksát Rafael Nadal, a férfi teniszezők világranglistájának vezetője, mert szerinte a sportág csak így maradhat látványos.

A spanyol játékos például elképzelhetőnek tartja, hogy eltöröljék a második szervát. "Az nem lenne butaság. Egyszerűen le kell tesztelni, majd eldönteni, hogy van-e értelme" - mondta a 32 éves teniszező a Socrates című sportmagazinnak, hozzátéve, hogy szereti az innovációt, szerinte a kisebb tornákon be lehetne vezetni néhány újítást.

 

A 17-szeres Grand Slam-győztes Nadal elárulta: attól tart, hogy a jövőben az adogatás túlságosan is meghatározza majd a játékot. "Ha az elkövetkezendő években erre nem találnak ki valami észszerű megoldást, akkor félek, hogy a jövőben csak a szerváról fog szólni a tenisz. És ez veszélyes" - fogalmazott a balkezes játékos.

 

Szerinte az is hasznos lenne, ha a világranglistát nem egy, hanem két év eredményei alapján határoznák meg.

Nadal azt mondta, sorozatos sérülései ellenére még nem gondolkodik a visszavonuláson, addig akar a pályán lenni, amíg érez magában motivációt és szenvedélyt.