Sport
Mourinho: Karrierem legrosszabb időszaka
„A játékosaim nem viselkednek primadonnaként”
Az FC Porto, az Internazionale és a Real Madrid korábbi mestere azért fakadt ki, mert a londoni együttes a mostani idényben mindössze négyet nyert meg eddigi tizenegy tétmérkőzéséből, hét fordulóban tizennégy gólt kapott a Premier League-ben, így címvédőként csak a tabella 14. helyén áll, a Bajnokok Ligájában pedig egy-egy győzelemmel és vereséggel rajtolt. A londoniak ebben a szezonban már többször szenvedtek vereséget, mint az előzőben összesen.
„Még soha nem veszített ennyi mérkőzést az aktuális csapatom. Ez tény. Ez a legrosszabb időszak a pályafutásomban, de nem a legkeményebb kihívás. Élményként tekintek a feladatra, de nem vágyom rá, hogy megismétlődjön” - mondta Mourinho, akinek csapata szombaton hazai pályán a Southampton ellen folytatja a bajnokságot.
A portugál tréner hozzátette, játékosai tudják, mikor hibáztak, senki nem sír és senki nem viselkedik primadonnaként.