Sport

Most még optimisták vagyunk

Labdarúgás. Sorsoltak a nemzetközi kupákban

Sorsoltak tegnap a nemzetközi labdarúgókupákban. A bajnok Videoton feröeri vagy walesi ellenfél ellen játszik a BL-selejtező második fordulójában. A Ferencváros holland, a Debrecen montenegrói, az MTK pedig szerb ellenfelet kapott az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.

Ilyenkor még mindenki optimista, és már a következő fordulóra gondol. Persze aztán jön a kijózanodás, és a többségnek már az is gondot okoz a nemzetközi kupákban, hogy versenyben legyen augusztusban is. A magyar klubok utóbbi évtizedeinek szereplése nem sok örömet okozott a magyar szurkolóknak. Amelyik csapat megéli a nyár utolsó hónapját, azt már ünnepeljük. Tegnap Nyonban kisorsolták a nemezközi kupák selejtezői első és második fordulójának párosítását. A magyar bajnok a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójába kapcsolódik be. A Videoton a feröeri B36 Tórshavn vagy a walesi The New Saints csapatával találkozik. Az első meccset idegenben, július 14-én vagy 15-én játsszák a fehérváriak, a visszavágót pedig egy héttel később otthon.

„Nem rendelkezünk túl sok információval a két lehetséges ellenfélről, úgyhogy a következő hetek fő feladata az lesz, hogy megismerjük a feröeri és a walesi együttest is. Mindenesetre bizakodó vagyok, jó esélyünk van arra, hogy kiharcoljuk a továbbjutást” – mondta a Vidi.hu-nak Bernard Casoni, a csapat új vezetőedzője.

A többi magyar csapat már a jövő héten, július 2-án pályára lép az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában. Az ezüstérmes Ferencváros a holland Go Ahead Eagles, a bronzérmes MTK a szerb Vojvodina, a negyedik Debreceni VSC pedig a montenegrói Sutjeska Niksic csapatát kapta a sorsolásnál. Egyik ellenfél sem verhetetlen számunkra – mondhatnánk, de a magyar futballisták minden évben tudnak meglepetést okozni egy-két nem várt vereséggel. Az FTC idegenben, a többiek otthon kezdenek.

A Go Ahead Eagles a tizenhetedik helyen végzett legutóbb a holland élvonalban, és kiesett, igazából az UEFA fair play listájának köszönhetően vehet részt az EL-ben. A Fradi edzője, Thomas Doll nem volt különösebben boldog a sorsolás után. „Ellenfelünk tavaly egy erős holland élvonalban játszott – mondta a klub honlapjának a szakember. – Ebből a szempontból nem számít, hogy kiestek, biztos, hogy sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint tavaly volt az első körben. Remélem, hogy élvezni fogjuk a meccseket.”