Sport
Mit rontott el Bernd Storck?
Megjegyzendő: ez nem most derült ki, az összes reális mutatót összehasonlítva már a mérkőzés előtt is tudtuk. Ebből következően csak a realitás érvényesült Lisszabonban, még ha rossz is volt ezzel szembesülni. Érdemes kimondani azt, amit csak nagyon kevesen voltak bátrak hangsúlyozni a mostani selejtező előtt: a két együttes mostani tudását, állapotát tekintve a lyoni 3-3 maga volt a tündérmese.
A fentiek ellenére megjegyezhető, hogy nem vált be Bernd Storck újítása az ötvédős felállással, mert nem lett tőle stabilabb a védekezésünk (mi több, a játék képe 0-2 után az első félidő végén a belgák elleni, lidérces toulouse-i perceket idézte), ellenben a középpályán állandóan létszámhiányban maradtunk, s nem volt senki sem képes a védekezők és az egy szál csatár, Szalai Ádám közötti űrt betölteni. (Van-e egyáltalán olyan a magyar mezőnyben, aki erre egy sztárcsapat ellen képes? Alkalmasint akkor lenne, ha egy varázsló Gera Zoltánt visszafiatalítaná tíz évvel.) Fiola Attila hónapok óta nem játszik csúcsformában, de az Eb-n is feltűnő volt, hogy hiányában mekkora baj támadt a jobb oldali védekezésünkkel. Most is. Különösen, ha Lang Ádám keveredett ki oda. A dijoni védőnek mintha lelkileg sem sikerült volna e találkozó előtt feldolgoznia, hogy Lyonban nagyon megégett Cristiano Ronaldóval szemben.
Mérkőzések óta probléma, hogy esetleges, véletlenszerű a támadójáték, s ez nyilvánvalóan összefügg a szervező, irányító, vagy ha ezt bárki is idejét múlt kategóriának tartja, a támadó középső középpályás hiányával. A kapitány erre nem talált megoldást. Kleinheisler László mostani távolléte sem magyarázat erre, visszatérése pedig főleg nem ígér azonnali megoldást. Tehetsége vitathatatlan, de a norvégok elleni, oslói nagy berobbanása óta mindössze egyszer (szerencsére a legjobbkor, az Eb-n, az osztrákok ellen) futballozott úgy, ahogyan a válogatott vezéregyéniségéhez az méltó, s attól elvárható.