Sport

Mesterhármas Gera ajándéka

Labdarúgás. Továbbra is többesélyes a bajnokság

A Ferencváros az éppen a mérkőzés napján a harmincnyolcadik születésnapját ünneplő Gera Zoltán mesterhármasával zárta le négy meccsből álló nyeretlenségi sorozatát az NB I.-ben. A válogatott középpályás több mint tizenhárom éve, 2004 áprilisának elején ért el egy mérkőzésén három gólt a magyar élvonalban.

A Gyirmót élvonalbeli történetében először szerzett két gólt is hazai pályán, nem tudott pontot szerezni, s így akár már a hét végén megpecsételődhet a sorsa. A Paks hazai pályán még veretlen volt, a Diósgyőr vendégként az első július vége óta nem nyert az NB I.-ben, ha ezt nézzük, nagy meglepetés a vendégek 1-0-s sikere, ugyanakkor a borsodiak sokkal motiváltabban játszottak. A hét végén a Vasassal játszanak, majd a további hátralévő mérkőzéseiken a közvetlen riválisaikkal, a Gyirmóttal, az MTK-val, a Mezőkövesddel és végül a Debrecennel mérkőznek majd.

A Videoton továbbra is gödörben van, úgy tűnik, idegenben továbbra sem megy neki. A legutóbbi öt mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg idegenben. Miután előbb a székesfehérvári csapat nem tudta megelőzni a Honvédot, a forduló utolsó mérkőzésén a kispestiek elszalasztották az esélyt, hogy jelentős pontelőnyt szerezzenek. Mi több: kikaptak a tavasszal pályaválasztóként először nyerő Vasastól.


NB I., 28. forduló. Debreceni VSC–Haladás 4–2 (3–1), Nagyerdei Stadion, 2030 néző, gólszerzők: Handzic (16.), Holman (25., 34.), Könyves (61.), illetve Williams (24.), Tóth M. (87.). Gyirmót FC–Ferencváros 2–3 (1–2), 1500 néző, gólszerzők: Novák (21.), Tamás (77.), illetve Gera (35., 38., 59., a harmadikat 11–esből). Mezőkövesd–Újpest FC 1–3 (0–2), 1000 néző, gólszerzők: Bacelic–Grgic (92.), illetve Andric (32.), Bardhi (35.), Balázs B. (72.), kiállítva: Pauljevic (Újpest, 85.). MTK–Videoton 1–1 (1–1), Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1908 néző, gólszerzők: Kolomojec (8.), illetve Maric (6.). Paksi FC–Diósgyőri VTK 0–1 (0–1), 500 néző, gólszerző: Ugrai (14.). Vasas–Honvéd 1–0 (1–0), Szusza Ferenc Stadion, 4854 néző, gólszerző: Burmeister (41.)

NB II., 31. forduló: Puskás Akadémia–Mosonmagyaróvár 1–1, Szolnok–Siófok 0–1, Kozármisleny–Cegléd 2–1, Budaörs–Dorog 2–1, Soroksár–Nyíregyháza 0–1, Kisvárda–ZTE FC 3–0, Békéscsaba–Csákvár 1–0, SZEOL–Cigánd SE 0–1, Balmazújváros–Szeged 2011 1–0, Sopron–Vác 0–0. Az élcsoport: 1. Puskás Akadémia 63 pont, 2. Kisvárda 58, 3. Békéscsaba 56.