Sport

Mester díjas lett Sinkó Andrea is

Kiemelkedő edzői és tanári munkát jutalmazott a MOL Új Európa Alapítványa

Tizenegyedik alkalommal jutalmazta az idén a Mol a kiemelkedő munkát végző tanárokat és edzőket, s a rangos szakmai elismerés fejenként egymillió forinttal is jár.

Sinkó Andrea 20170310
Sinkó Andreának Szilágyi Áron adta át a díjat (Fotó: MH)

A pesti Vigadóban tartott díjátadón Szabó Tünde sportért felelős állam­titkár köszöntőjében hangsúlyozta: „A kiemelkedő pedagógus, edző arról ismerszik meg, hogy olyan jól megfogalmazott célok kitűzésére motiválja tanítványait, amelyek eléréséhez a tehetség már bennük rejlik. Ők azok az elkötelezett tehetséggondozók, akik képesek meglátni a speciális képességeket, fejleszteni a kreativitást.”

Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója beszédében azt emelte ki: „Akkor lesz erős egy vállalat, az ország és az egész régió, ha gondol a jövőre, és már most megalapozza későbbi sikereit.”

Az edzők közül Mol Mester Díjat vehetett át Kegye Tibor úszó- és triatlonedző (Budapest), Sinkó Andrea aerobikedző (Budapest) és Zámbó Tibor kézilabdaedző (Mezőszilas).

A díjakat Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, valamint Sipos Mihály, a Muzsikás Együttes alapító tagja adta át a Vigadóban rendezett ünnepségen.