Sport

Megifjodott az Öreg Hölgy Torinóban

Labdarúgás. Sokan nem értik, hogy a Barcelona miért zárta 0–7-es gólaránnyal a legutóbbi két idegenbeli európai kupamérkőzését

Úgy játszott a Juventus a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a Barcelona ellen 3-0-ra megnyert első mérkőzésen, hogy egyáltalán nem tűnt rózsaszín álomnak Andrea Agnelli, a klubelnök és unokatestvére, John Elkann, a Fiat-vezér vágya: az Öreg Hölgy ismét üljön fel az európai futball trónjára.

A mérkőzés előtti napokban ezeken a hasábokon is boncolgattuk, hogy a két csapat legutóbbi találkozója, a 2015-ös BL-döntő óta a Barcelona szinte változatlan maradt, a Juventus ellenben alaposan kicserélődött. Az volt a kérdés, hogy a nagynevű távozók sokasága ellenére maradt-e azért legalább ugyanolyan erős. A mostani dia­dal után az elemzők egybehangzó véleménye szerint a Juve erősödött az elmúlt két évben, elsősorban a csapategységet, a morált tekintve. Érdekes, hogy megnézve néhány olyan orgánumot, amelyben osztályozták a torinói játékosokat, ugyan szinte mindenütt a kétgólos Paulo Dybala kapta a legmagasabb jegyet, de ezenkívül nagy a „szórás”. Akadtak, akik a szenzációsan védő Gianluigi Buffont, akadtak, akik a ritka góljai egyikét szerző Giorgio Chiellinit, de olyanok is, akik az ördöngösen cselező Juan Cuadradót emelték ki. Buffon megérdemli a külön méltatást. Dino Zofftól Ricky Albertosiig, Gianluca Pagliucától Walter Zengáig lehetne sorolni a negyvenedik születésnapjuk közelében is csúcsszinten védő olasz kapusokat (Buffon a negyvenedikben jár, 1978 januárjában született), de közülük talán egyik sem őrizte meg a helyét a csúcson olyan súlyos sérülések, derék- és gerincbántalmak mellett, mint amilyen az olasz válogatottsági rekordernek voltak. S mégis, ahogyan mondani-írni szokták, jobb, mint újkorában. Ahogyan az első félidőben Andrés Iniesta, a másodikban pedig Luis Suárez labdáját hárította, arra csak nagyon kevesen képesek.

Buffon óvatos „duhaj”, nem győzte hangsúlyozni a mérkőzés után, hogy a párharcnak még nincsen vége, nagyon nehéz visszavágó vár rájuk a Camp Nouban. A kapus, aki talán most először árulta el, hogy hajdanán mekkora rajongója volt a Carlo Ancelotti vezette az AC Milan játékának (2003-ban a piros-feketék ütötték el a Juvét és Buffont a BL-győzelemtől), arról is beszélt, hogy nemcsak arra emlékszik jól, hogy a Barcelona fordított egy hónapja a PSG ellen, hanem arra is, hogy hajdanán a Milan 3-0-ról elveszítette a BL-döntőt a Liverpool ellen, vagy kiesett nagy előnyről a Deportivo ellen.

Példák, ahogyan a világklasszis is emlegeti, akadnak. A Barcelona bizonnyal nem fog még egyszer ilyen kis hatékonysággal támadni, Giorgio Chiellini is azt mondta a meccs után, „csoda, hogy a Barcelona egymást követő két mérkőzésen is gólképtelen maradt”. Ugyanakkor sokat mond Luis Enrique és a spanyol lapok véleménye. Az edző elismerte, hogy nagyon nehezen elképzelhető a továbbjutásuk. Azt is mondta, úgy érezte magát a „szörnyű” első félidőben, mintha az a PSG–Barcelona találkozó harmadik félideje lenne.

Érdemes beleolvasgatni az online felületen fellelhető külföldi elemzésekbe, mert sokakban felvetődött az a kérdés, hogy csak a véletlen számlájára írható-e, hogy egymást követően kétszer is ilyen „törékenynek” bizonyult a Barcelona védelme az európai porondon. Nos, véletlennek semmiképpen sem nevezhető. A Barcelona középpályás védekezése s talán Gerard Piguét leszámítva hátvédeinek tudása nem méltó ahhoz a színvonalhoz, amelyet a csatárok jelentenek, illetve ahhoz a „polchoz”, amelyre a Barcelona helyezi önmagát. Leszűrhető, hogy a széleken könnyen megverhető a katalán csapat, de látni kell azt is, hogy a Paris Saint-Germain más játékkal verte meg, mint amit a Juventus produkált. Allegri a gyors vezető gól után már azt játszathatta, ami kényelmes: visszaállva védekezhetett s kontrázhatott. Mindehhez az első félidőben akadt egy olyan csatára (Dybala), aki bravúros gólokat szerzett, s egy olyan csapat, amely száz százalékig betartotta az edzői instrukciókat.


Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Juventus–Barcelona 3-0