Sport

Meghalt Michele Scarponi

Edzés közben vesztette életét a kerékpáros Michele Scarponi, a 2011-es Giro d’Italia győztese. A harminchét éves olasz kerekes filottranói otthona közelében tréningezett szombat reggel, amikor egy kisteherautó elgázolta.

Michele Scarponi 20170424
(Forrás: Wikipedia)

„Ez a tragédia túl nagy ahhoz, hogy szavakba önthessük. Egy nagy bajnokot és remek embert vesztettünk el, aki minden helyzetben mosolygott. Egy fix pont volt mindenkinek a csapatban” – írta közleményében csapata, az Astana. Scarponi pénteken fejezte be a Tour of Alps körversenyt, amelyen összetettben negyedikként zárt, és egy szakaszgyőzelmet aratott. Pályafutása során három szakaszt nyert az olasz körversenyen, s azt köve­tően mondhatta magát a 2011-es Giro győztesének, hogy Alberto Contadort doppingvétségért megfosztották a címtől. Fabio Aru sérülését követően ő lett volna az Astana első számú versenyzője a május 5-én rajtoló centenáriumi Girón.