Sport

Megérkezett a legnagyobb magyar küldöttség

Nyolcvanhárom sportoló csatlakozott a már Rióban lévő magyarokhoz

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban megérkezett Rióba, a XXXI. nyári olimpia helyszínére az a 83 sportolóból álló magyar csapatrész, mely szombat délben indult el a Liszt Ferenc repülőtérről a történelminek számító - mert a Budapest-Rio útvonalon első ízben közlekedő - charterjárattal.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója szerint ezúttal két-két ökölvívó, szörföző és vívó, három-három asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, nyolc sportlövő, továbbá a két, egyformán 13 fős vízilabdacsapat és 33 úszó, köztük a címvédésre készülő Gyurta Dániel és a másik kiemelkedő klasszis, Cseh László kelt útra. A teniszező Babos Tímea a budapesti légikikötőben csatlakozott társaihoz.

Előttük az olimpiai faluba már korábban megérkezett Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid úszó, valamint Kovács Zsófia és Hidvégi Vid tornász.

A vízilabdázók nem sokáig élvezhették Rio vendégszeretetét, mivel alighogy lepakoltak az olimpiai faluban, voltaképpen szinte azonnal indultak is vissza a reptérre, ahonnan Sao Paulo felé vették az irányt. Innen a két csapat autóbusszal indult Bauruba, ahol a felkészülés "finomhangolási" munkáját végzik el. Rióba röviddel első mérkőzésük előtt térnek majd vissza.