Sport

Még öt csapatot fenyeget a kiesés, három reménykedik az Európa-liga-indulásban

Záróra a labdarúgó NB I.-ben

Nem akad olyan párosítás az NB I. utolsó, 33. fordulójában, amelyben legalább az egyik csapat számára ne lenne tét. A kivétel nélkül ma este hét órakor kezdődő találkozók közül az Újpest–Debreceni VSC mérkőzés tétje a bronzérem, a harmadik hely, de amennyiben döntetlenre végeznek, még a Bp. Honvéd is dobogós helyen zárhat.

A kispestiek a Vasast fogadják, amelynek mindenképpen pontot kell szerezni a bennmaradáshoz, de a döntetlen csak akkor elég, ha további eredmények kedvezően alakulnak. A Paks, ha nyerni tud Felcsúton a Puskás Akadémia ellen, s a DVSC és a Bp. Honvéd is botlik, még akár negyedik, ebben az esetben nemzetközi kupainduló lehet. A Haladás–Mezőkövesd találkozón még mind a két csapat veszélyben van, kieshet. A Diósgyőr a bajnok Videotonnal találkozik, számára csak a győzelem kínál reményt, de nem biztos, hogy a három pont önmagában elég a bennmaradáshoz. A Balmazújváros a Ferencvárost fogadja, ha nyerni tud, marad az élvonalban. Ha nem, sorsa a mögötte álló Vasastól és DVTK-tól függ. Az M4 Sport és a Kossuth Rádió is körkapcsolással számol be a forduló eseményeiről. Minden összecsapás gyászszünettel kezdődik a szerdán 84 évesen elhunyt Kovács Ferenc emlékére.