Sport
Magyarokkal rajtol el a Dakar-rali
Tereprali. Ismét Dél-Amerikában versenyeznek
A nagy távolság és a magas költségek miatt már kevés magyar csapat jut el a Dakar-ralira. A vasárnap Buenos Airesben startoló, Argentínán, Bolívián és Chilén keresztül haladó viadalnak egyedül a Sandlander Team vég neki a mieink közül. Igaz, a magyar csapat három versenyautóval, négy kísérő járművel, egy kamionnal és 25 fős stábbal indul el. Mindhárom egység Toyota Land Cruiser VDJ200-as típusú terepjáróval próbálja teljesíteni a mintegy kilencezer kilométeres távot. Négy kategóriában küzdenek meg a versenyzők: 164 motor, 138 autó, 64 kamion és 46 quad lesz ott a rajtnál. Az autósok versenytávja 9026 kilométer, ebből 4505 kilométer a gyorsasági szakasz. A kamionok 8196 kilométert tesznek meg, ebből 3788 kilométer a mért rész. A motorosokra 9203 kilométer vár, ebből 4657 kilométer a gyorsasági.
A mezőnyben ötvenhárom ország képviselteti magát, a legnagyobb számban a franciák, a hollandok és az argentinok vonulnak fel. Az indulók egészségére és biztonságára harminc orvos figyel. Hetvenhárom éves a legidősebb versenyző, a kamionos japán Yoshimasa Sugawara, és nyolcvankilenc újonc vesz részt az idei Dakaron, amely két hétig tart.