Sport
Magyar meglepetés siker a Davis Kupában
A továbbjutás küszöbén a magyar csapat
Nagy Péter szenzációs diadala után felfokozott várakozás előzte meg a válogatott első számú teniszezőjének, Fucsovics Mártonnak (203.) és a vendégek másodikjának, Amir Weintraubnak (197.) a találkozóját.
A második meccsen két nagy ütő állt szemben, így az előzőhöz képest keményebb, gyorsabb labdameneteket látott a közönség, s a nyíregyháziak büszkesége 3:3-nál vette el először riválisa adogatását. Az előnyt aztán ügyesen megőrizte, így 31 perc elteltével szettelőnybe került. A második játszmában egy-egy brék után Fucsovics 4:2-re ellépett, sőt, az egyre bizonytalanabb Weintraub ismét elvesztette a szerváját. A huszonhárom éves magyar 5:2-nél ellenállhatatlanul adogatott, és bő egy óra után már 6:4, 6:2-re vezetett.
A harmadik felvonás is egy-egy brékkel kezdődött, aztán Fucsovics az egyik gémben egymás után három ászt is ütött, majd újabb "
„brékváltás” következett. Egyre többször villant az izraeli elképesztő fonákja, a magyar játékos viszont a szervákban volt jobb, majd 5:5-nél egy zseniális fogadással elvette ellenfele adogatását. Ez egyben azt jelentette, hogy a mérkőzésért és a 2-0-s magyar vezetésért szervált, amit néhány perccel később már tombolva ünnepelt a publikum. Az összecsapás 1 óra 47 percig tartott.
Fucsovics Márton úgy összegzett az MTI-nek, hogy a hazai pálya és a jól kidolgozott taktika volt a siker kulcsa.
„Sokat jelentett a szurkolók buzdítása és a salakos borítás, amelyet nem szeretnek az izraeliek. Weintraub ellen az volt a taktikám, hogy jól ütöm a kick-szervákat a fonákjára, ezt a vége felé egyébként már elég jól kezelte. Emellett minél hosszabban akartam játékban tartani őt, és magas, pörgetett labdákat ütöttem neki. Előzőleg Nagy Peti győzelme nagy önbizalmat adott nekem, és elhatároztam, hogy meg fogom csinálni a 2-0-t. Közel vagyunk a sikerhez, de még bármi lehet” - tette hozzá.
Az I-es csoportban legutóbb 2000-ben szerepelt magyarok - akik két és fél éve veretlenek a DK-ban - ezzel 2-0-ra vezetnek. A szombati párost Fucsovics és Gödry Levente, illetve Edan Lesem és Jonathan Erlich vívja, míg vasárnap ismét két egyes találkozó lesz, a péntekihez képest fordított felállásban. A két kapitány, Kuhárszky Zoltán és Ejal Ran a versenynapok előtt még változtathat azon, hogy kit küld pályára.
Kuhárszky kifejtette, 2-0-ra vezetnek ugyan a magyarok, de két nehéz győzelmen van túl a csapat.
„Peti nagyon nagyot küzdött, Marci ellenfele pedig hibázgatott ugyan, de óriási tempót diktált. Egyelőre úgy tűnik, marad a holnapra előzetesen meghirdetett Fucsovics-Gödry páros.”
Eredmény:
Magyarország-Izrael 2-0 - állás az első nap után
------------------------------------------------
Fucsovics Márton-Amir Weintraub 6:4, 6:2, 7:5
Nagy Péter: Ennyivel tudtam segíteni

A magyarok második, illetve az izraeliek első számú játékosának összecsapására még csak harmadáig telt meg az 1500 férőhelyes létesítmény, de a huszonhárom éves Nagyot külön szurkolótábor várta „Hajrá Peti” feliratú táblákkal. A világranglistán 89. riválisánál 523 hellyel hátrébb jegyzett magyar teniszező tavaly mutatkozott be a válogatottban, és komoly hőstettekkel járult hozzá a feljutáshoz: júliusban Siófokon - amikor 786. volt a rangsorban - legyőzte a 231. bosnyák Tomislav Brkicet, majd ősszel Szófiában a nála 304 hellyel előrébb álló Dimitar Kutrovszki sem bírt vele.
Szela személyében Nagy először szállt szembe top 100-as ellenféllel, ám nem ijedt meg tőle, és 3:1-re elhúzott. A keménypályásként ismert rivális szemlátomást idegenül mozgott a salakos borításon, sok „kajla” ütést mutatott be, és 4:2-nél ismét elvesztette az adogatását. Nagy nem remegett meg a lehetőségtől, és huszonhét perc elteltével máris szettelőnyben volt.
A második játszma ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: a magyar játékos rögtön brékelt, és nemsokára ismét 3:1 volt „ide”. A harminc éves Szela tovább ütötte az outokat, 4:2-nél újfent elbukta a szerváját, csakhogy ezúttal visszabrékelt. A kétszettes hátrányt azonban csak elodázni tudta, ötvennyolc perc után ugyanis - minden várakozást felülmúlva - 6:2, 6:3 állt az eredményjelzőn.
Az ATP-rangsor huszonkilencedik helyén is megfordult izraeli a harmadik felvonásban stabilabbnak tűnt, néhány rövidítés is bejött neki, így ő lépett meg 3:1-re. Nagy azonban hamar magára talált, és sorozatban három gémet hozva megfordította az állást. Egy újabb brék után már Szela vezetett 5:4-re, majd hozta az adogatását, és száz perc elteltével szépített.
A vendégek legjobbjának lendülete a folytatásban is kitartott: hozzászokott a pályához, türelmesebben ütött, ennek ellenére a negyedik szett egymás után hét brékkel indult. A különös sorozatot a hazaiak balszerencséjére Szela szakította meg (5:3), aki 5:4-nél kiszerválta a játszmát, így jöhetett az ötödik szett. Ekkor már néhány lefoglalt helyet leszámítva telt ház biztatta Nagyot.
Az utolsó játszma igazi nyílt sisakos csatát hozott, mindkét teniszező mozgósította tartalékait, az eksztázisban küzdő Nagy elérhetetlen labdákat futott be, és 3:0-ra elhúzott. Ekkor már fájlalta a combját is, de mégis összehozott egy újabb bréket, és 5:1-nél a meccsért adogatott. A tét ekkor sem bénította meg, és 3 óra 1 perc elteltével élete legnagyobb győzelmét ünnepelhette.
„Úgy álltam ki, hogy +miért ne?+, és működött. Ez csak egy győzelem eddig, én ennyit tudtam ma segíteni, mindenki nagyon szurkoljon nekünk a folytatásban is!” - mondta a meccs hőse.
Az I-es csoportban legutóbb 2000-ben szerepelt magyarok - akik két és fél éve veretlenek a DK-ban - ezzel 1-0-ra vezetnek. A pénteki második egyest a válogatott első számú teniszezője, Fucsovics Márton (203.) vívja a vendégek másodikjával, Amir Weintraubbal (197.).
Eredmény:
Magyarország-Izrael 1-0 - állás az első egyes után
--------------------------------------------------
Nagy Péter-Dudi Szela 6:2, 6:3, 4:6, 4:6, 6:1