Löw már megbukott, most jön Merkel?
Legalább öt pontra visszavezethető a német válogatott korábbi példa nélküli nagy bukása

Előzménynek tekinthetjük, hogy a legutóbbi három tornán az aktuális világbajnok mindig kiesett a csoportkörben, mint ahogy azt is, hogy Löw csapata a tavaly nyári konföderációs kupa, de legalábbis 2017 ősze óta nem talál magára: a legutóbbi kilenc meccséből csak kettőt nyert meg. Egyet a felkészülés zárásaként Szaúd-Arábia, egyet pedig a második csoportmeccsen, Svédország ellen. Butaság lenne ugyanakkor akár „átokról”, akár balszerencséről beszélni: íme, a bukás öt legfontosabb összetevője.
1. Nem volt a csapatban valódi befejezőcsatár. Miroslav Klose a világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, aki a 2002 és 2014 közötti tornákon „szórta a gólokat”, visszavonult. Mellette Thomas Müller is öt-öt gólt szerzett a legutóbbi két tornán. Most az egész csapat lőtt mindössze kettőt, miközben a Nationalelf a helyzeteit háromszázalékos hatékonysággal (közel 60 lehetőségből 2 gól) használta csak ki. Klose visszavonulása után Löw több „hamis kilencessel” is próbálkozott, közülük végül a vb-re Timo Wernert választotta – nem jött be. A játékosok mozgását követő hőtérképen jól látszik, Werner a koreaiak elleni meccsen alig járt a kapu közelében, sokkal inkább az oldalvonalak mellett alibizett.
2. Elavult taktika. Alkalmasint leginkább ez Löw „bűne”. Németország 2010 óta ragaszkodik a 4–2–3–1-es formációhoz – a 2010-es Argentína elleni, negyeddöntős csapatból öten, a négy évvel ezelőtt a Brazília elleni elődöntőben pályára lépők közül heten voltak ott Oroszországban, a Mexikó elleni kezdőcsapatban. Az ellenfelek kiismerték a változtatásra képtelen Löw taktikáját és csapatát. Alkalmasint nem véletlen, hogy a németek a svédek ellen játszottak a legjobban a vb-n – akkor átváltottak a 4–4–2-es szerkezetre.
3. Kulcsposztokon hiányzók. Neuer a világ egyik legjobb kapusa, Boateng és Hummels remek védő – a középpályán, a kulcspasszok felelőseinél azonban nagy a gond. A német csapatnak 656,3 passza volt meccsenként, ez a második legjobb adat a torna csapatai között, de mit sem ér a labdabirtoklás gyors döntések és kulcspasszok nélkül. Kroos és Özil talán a leglassabb a klasszis támadó középpályások közül – mentségük talán az lehet, hogy nem nagyon találtak megjátszható, a védekezést feltörni képes, illetve középen üres területre mozgó társat sem.
4. Megbomlott csapategység. Fontos leszögezni, látványos „háború” nem dúlt a német táborban. De az Özil és Gündogan elleni támadások, Hummels kritikája, hogy túlságosan védekező a taktika, majd a svédek elleni győzelem után felforgatott csapat, az öt változtatás azt mutatja, nincs minden rendben a 2004 óta minden nagy tornán legalább az elődöntőbe jutó németeknél.
5. Sebezhetőség a kontratámadásokban. Ez lett leginkább a németek veszte… Mexikó egyértelműen ezzel győzte le a német csapatot, és a koreaiak is fölébe kerekedtek. Löw ezen a területen sem tudott változtatni, a két legutóbbi Eb-n, 2012-ben és 2016-ban Olaszország és Franciaország is a kontrákkal nyert a Nationalelf ellen.
A legnagyobb német lap, a Bild kiemelte, hogy az álomszerű 2014-es vb után most az egész torna „rémálom” volt a válogatottnak, amely nem is érdemelt többet annál, mint hogy története során először ne élje túl a csoportkört. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap A világbajnok kora lejárt című vezércikkében kiemeli: a Nationalelf kezdettől fogva „megrázóan ártalmatlan, ötlettelen és totálisan tehetetlen volt” Dél-Korea ellen, pedig ezt az összecsapást szánták „a könnyedség és a gyorsaság új kezdetének.”
A Die Welt szerint a német futball „mélypontra” jutott. A „kazanyi katasztrófa” különösen keserű szerinte, mert a kudarc oka nem az ellenfelek ereje, hanem a német csapat gyengesége volt – fogalmaz az újság. Csalódást okoztak a 2014-es világbajnok csapat tagjai, akiknek húzniuk kellett volna magukkal a többieket, különösen Sami Khedira és Mesut Özil. A „Bayern-blokk” pedig nem vitt lendületet a csapatba, a Bayern München válogatott labdarúgói a Bajnokok Ligája áprilisi elődöntője, a Real Madridtól elszenvedett vereség óta nincsenek formában – írja a Die Welt.
A német nyilvánosságra jellemző hangulatot ábrázolja a Chemnitzben megjelenő Freie Presse kommentárja, amely szerint Joachim Löw és Angela Merkel kancellár helyzetében „most van valami közös: mindketten válságban vannak”. A szövetségi kapitány már elbukott a „végjátékban”, a kancellár éppen előtte áll, Németország pedig „átállt válságüzemmódra: rossz a foci, pocsék a politika, és a német kocsikat világszerte pellengérre állítják” – utal a lap a Volkswagen után egyre több német gyártót elérő dízelbotrányra.
Megalázó öregfiúkfutball
Berti Vogts: Nem érdemlik meg, hogy válogatottak legyenek
A kazanyi katasztrófa után számos korábbi kiváló játékos, köztük világbajnokok kritizálták Joachim Löwöt és csapatát. Michael Ballack nem is németül, hanem angolul írta Twitter-bejegyzését, amely szerint „Ki lehet esni akár korán is egy rossz csapattal. Na, de így? Azonnal meg kell kezdeni a tisztességes értékelést. Vezér? Személyiségek? Jó mentalitás?” – írta nem sokkal, a Dél-Korea elleni meccs lefújása után.
A szintén világbajnok Paul Breitner, a hetvenes évek talán legkarakteresebb futballistája szerint Löw és az általa játszatott „öregfiúkfutball” megalázta Németországot. A Bayern München és a Real Madrid egykori sztárja Neuerre is ráhúzza a vizes lepedőt: „Egy jó állapotban levő Neuer soha nem kalandozott volna előre és bonyolódik cselbe, ahogy a kapus a második gól előtt tette. De ez is mutatja, milyen káosz van a csapatban és a fejekben”. Berti Vogts a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a játékosokról nyilatkozva egyenesen odáig megy, hogy „nem hiszem, hogy sokukat látjuk még a Nationalelfben. Nem érdemlik meg, hogy válogatottak legyenek”.
Guido Buchwald talán az egyetlen korábbi világbajnok, aki kitart Löw mellett: „Tizenkét évig jó munkát végzett, ez nem vált semmivé. Hagyni kell, hogy elemezze a hibákat, és folytassa a munkáját” – nyilatkozta az egykori stuttgarti védő.
A Berliner Tageszeitung ellenben készpénznek veszi, hogy a DFB hamarosan bejelenti Joachim „Jogi” Löw menesztését, és már utódokat is ajánl. A bulvárlap „kiszemeltjei” között ott van a Jupp Heynckes, Arséne Wenger, Ottmar Hitzfeld és Louis van Gaal, akik közül a holland a legfiatalabb a maga 66 évével, Jürgen Klopp a Liverpool, Ralph Hasenhüttl, az RB Leipzig korábbi (osztrák) edzője, a parkolópályán levő Mathias Sammer, a DFB alkalmazásában álló Miroslav Klose és Stefan Kuntz, de van „forradalmi” ötlet, mint a Hoffenheimet vezénylő Julian Nagelsmann, valamint olyan „érdekes” ötletek is, mint Zinedine Zidane vagy Laurent Blanc.
Hírek
A Nationalelf korátlaga 27,438 volt a dél-koreaiak elleni mérkőzésen. Nem ezzel volt a gond, ez ugyanis sem nem túl magas, sem nem túl alacsony a korábbi sikercsapatokéhoz képest. Az 1954-es világbajnoki döntőben 28,476, az 1974-esben 27,121, az 1990-esben 27,423, 2014-ben 26,919 volt az átlagéletkor. A 2002-es világbajnoki döntőben 28,666 volt, 1996-ban a csehek ellen Angliában megnyert Európa-bajnoki döntőben 29,134-es átlag életkorú gárda szerzett aranyérmet.
(RR)
A játékosok nem kapnak jutalmat a világbajnoki szereplésért, és a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) is sok pénztől esik el, miután a válogatott címvédőként már a csoportkör után kiesett. A DFB mindössze 6,7 millió euróra számíthat a világbajnokság 338 milliós pénzdíjából, s a nemzetközi szövetség emellett körülbelül 1,3 millió eurót utal át a felkészülésre. Az új világbajnok 32,1 millió euróval gazdagodik. A DFB ugyanakkor megspórolja a futballistáknak ígért prémiumot, amely sikeres címvédés esetén játékosonként 350 ezer euró lett volna. A futballisták a kiesés után nem kapnak pénzt.
(BF)
Csak néhány nap múlva születhet döntés Joachim Löw szövetségi kapitány jövőjéről. Reinhard Grindel, a Német Labdarúgó-szövetség elnöke a kiesést követően, szerda este arról állapodott meg a szakemberrel, hogy némi gondolkodás után, „néhány nap múlva” ülnek le beszélni egymással a folytatásról. Túl korai erre a kérdésre válaszolni, most szükségünk van néhány órára, hogy kitisztuljon a kép – fogalmazott az 58 éves edző is, aki hangsúlyozta: a történtekért őt terheli a felelősség, amit vállal is. A német válogatott már hazautazott Moszkvából, ez volt az első nagy torna, amelyen Löw irányításával nem jutott el legalább az első négy közé.
(BF)