Sport

Lewandowski mintha el lenne átkozva

Labdarúgás. Lionel Messi elképesztően eredményes volt a korábbi években a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők második mérkőzésén, az eddigi 13 mérkőzésén 17 gólt lőtt

A jelek szerint az elmúlt hét történései mindenkit óvatosságra intettek a Bajnokok Ligája szereplői közül. Az edzők még a szokásosnál is óvatosabban nyilatkoznak az esélyeikről a szerdai Bayern München–Liverpool és Barcelona–Olympique Lyon mérkőzés előtt.

Lewandowski 20190313
Nem breaktánc: Matip, hanyattesés közben, Lewandowski (balról) és Rodriguez szorításában próbálja a labdát kihámozni a BL-nyolcaddöntő első meccsén (Fotó: AFP - Sven Hoppe)

A német bajnok az első találkozón gól nélküli döntetlent ért el az Anfield Roadon a Liverpool ellen. Niko Kovac együttese már régen kimászott abból a gödörből, amelybe az ősz derekán belelépett. November 24. óta 17 mérkőzéséből csak egyen, a Bayer Leverkusen ellen kapott ki, illetve az Ajax és a Liverpool ellen játszott döntetlent, egyaránt idegenben. Pályaválasztóként hibátlan a mérlege lassan négy hónapja. Ennek ellenére a korábbi horvát válogatott, Niko Kovac nagyon óvatosan nyilatkozik az esélyekről. Hangsúlyozza, hogy a Liverpoolé a világ egyik legjobb támadó triója (igazát támasztja alá, hogy a Real Madrid élére hétfőn visszatért Zinedine Zidane a vörösök csatárát, Sadio Manét jelölte meg első számú nyári célpontjának), egy bekapott gól pedig veszélyessé teheti a Bayern számára a helyzetet. A német rekorder bajnok leggólerősebb játékosa a mostani szezonban is Robert Lewandowski, aki hajdanán Jürgen Klopp játékosa volt még a Borussia Dortmundban. A lengyel csatár a kilencedik idényét tölti a német klubban, elképesztően gólerős: 416 hivatalos mérkőzésen 283 gólt szerzett. A mostani szezonban 24 bajnokin 17, illetve 7 BL-mérkőzésen 8 gólt szerzett eddig. Ám kifejezetten rosszul megy neki a nemzetközi kupák egyenes kieséses szakaszában. A Bayern legutóbbi hat mérkőzésén az egyenes kieséses szakaszban – beleértve a februárban az Anfield Roadon játszott, Liverpool elleni találkozót is – egyetlen gólt sem szerzett. Pedig szükség lehet a góljaira, tekintve, hogy a Bayernből Thomas Müller eltiltás, Arjen Robben pedig sérülés miatt hiányozni fog. Nem léphet pályára Joshua Kimich sem. Ugyanakkor az angoloknál mindenki hadra fogható, a védelembe visszatér az első mérkőzésről hiányzó Virgil van Dijk. Szükség lesz a védelem jó játékára, mert a Liverpoolnak egyszerűen pocsék a mérlege az utóbbi időben idegenben a BL-ben. A tavalyi, a Manchester City elleni 2–1 óta Klopp emberei minden mérkőzésüket elveszítették a királykategóriában idegenben. Kikaptak Rómában, aztán a Real Madridtól a kijevi döntőben, majd Nápolyban, Párizsban és Belgrádban is. Ha megszakítják a rossz sorozatot, legrosszabb esetben (0-0) is tizenegyes-párbajt vívhatnak ma este. Ellenben amennyiben gólt szereznek, továbbjutnak – tegyük hozzá, hogy a fogadóirodák tippjei ellenére, azok szerint ugyanis a Bayern a favorit.

A másik párban is döntetlenről indulnak (0–0) a Camp Nouban. A Barcelona szuperfavorit, de Ernesto Valverde óvatos és udvarias. Szerinte ezen a szinten már nincsen könnyű meccs, egy olyan csapatot pedig, amely nyerni tudott szeptemberben a Manchester City pályáján, nem lehet lebecsülni. Persze a barcelonai Sport nem mulasztotta el hangsúlyozni: Lionel Messi eddig 13 mérkőzésen 17 gólt szerzett a BL-nyolcaddöntők második mérkőzésén, ami 1,3-as átlag. Elképesztő…


Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, második mérkőzések. Bayern München–Liverpool (tv: M4), Barcelona–Olympique Lyon (tv: Spíler2). Mindkét találkozó 21.00 órakor kezdődik. A keddi mérkőzések lapzárta után értek véget.