Lemoshatjuk Marseille keserű emlékét
A győzelem továbbjutást érhet
Kétségtelen, hogy a múltban többször is előfordult, hogy az izlandiak megleptek minket, a kilencvenes években nem ízlett az akkori elitnek a „szigetlakók” klasszikus brit stílusra hajazó futballja. Ám a mostani selejtezők óta féljenek tőlünk az északi csapatok. A magyar csapat hat meccset vívott a finnekkel, a feröeriekkel és a norvégokkal, s mind a hatot megnyerte.
A védelmünk fizikailag tökéletesen bírt velük, nem véletlen, hogy a nyitány előtt Christian Fuchs, az osztrákok csapatkapitánya is azt emlegette, hogy a magyar védők erősek, robusztusak. S még gyorsak is, gondoljunk csak Guzmics Richárd „csúcsára”, ő volt az első kör leggyorsabb futballistája.
Az egyetlen probléma, hogy Bernd Storck kénytelen lesz megbontani a védelmet, ugyanis Fiola Attila sérülése nem jött rendbe. Minden bizonnyal Bese Barnabás, vagy Lovrencsics Gergő helyettesíti. Előtérbe került az ugyancsak a védőmunkában jeleskedő Elek Ákos szerepeltetése is.
Marseille-ben pénteken egy hete nem látott jó idő volt, de a szombat újabb esővel fenyeget. A Stade Vélodrome gyepe nincs jó állapotban, nem is engedték edzeni rajta a csapatokat.
Az izlandiak nagyon elszántak, újságíróik azt mondják, a mieink nagyon hasonlítanak az övéikre abban a tekintetben, hogy mindkét oldalon a kapitányok elsősorban a csapatjátékra, az egységre építenek. Itt van a keretükben Eidur Smari Gudjohnsen – aki, ugye, amellett, hogy a Chelsea és a Barcelona futballistája is volt, arról is híres, hogy a földkerekség egyetlen játékosa, aki az édesapja helyére beállva debütált az A-válogatottban, jó régen, még 1996-ban– , de nem játszott a portugálok ellen. Egyénileg még mindig többet tud bárkinél, de a csapatjátékban már nem olyan hatékony, mondták róla honfitársai.
„Akadt más korszak is, régen olyan egyéniségeink voltak, mint Asgeir Sigurvindsson, Saevar Jonsson, Petur Petursson, Siggi Jonsson, Gudni Bergsson, Atli Edvaldsson, Eyjölfur Sverisson és persze a két Gudjohnsen. Nagyszerű klubokban játszottak, büszkék voltunk rájuk. De nem jutottunk egyetlen tornára sem. Most ez a csapat elérte, amire vágytunk. S ezért vitatkozom azokkal, akik azt mondják, nem ez a valaha volt legjobb izlandi futballválogatott” – mondta az egyik izlandi kolléga.
Nyilván így van, tudjuk, hogy nem lesz könnyű kilencven perc. Nincsenek is „nagy” reményeink. Legfeljebb annyi, hogy Lakat doktor klasszikusa végleg a múlté legyen.
S hátha szombaton este valaki majd azt mondja: „A magyar történelemnek három nagy csatanyerése volt eddig: Kenyérmező, Nándorfehérvár, Marseille”. És még azt sem bánjuk, hogy nem alliterál.