Sport

Lemondott Kiss László

Az úszóválogatott éléről és alpolgármesteri címéről is

Csütörtök délután Kiss László lemondott tiszteletbeli százhalombattai alpolgármesteri címéről, valamint az úszóválogatott éléről is. A 75 éves úszóedző nem ment el a város képviselő-testületének rendkívüli ülésére, hanem írásban mondott le. Az MTI-nek adott nyilatkozatában tagadta nemi erőszakot, azt állította, hogy 1961-ben koholt vádak alapján, egy koncepciós perben ítélték el.

 A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál azt írta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. A MÚSZ szerdán még kiállt a nemi erőszak miatt elítélt úszókapitány mellett. A sportág vezetői, majd az edzőbizottság tagjai is egyöntetűen szavaztak a 75 éves szakember maradása mellett.

A szakember csütörtöki közleményében tudatta elhatározását az MTI-vel.

"A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről" - írta Kiss László.

A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál megírta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Ugyanakkor szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság egyformán változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.

Tagadta a vádakat az úszóedző

Közleményében Kiss úgy fogalmazott, hogy "1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam". Tudatta egyszersmind, hogy az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is.

"Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el" - hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: "idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette".

 "Én ugyanaz az ember vagyok, mint aki egy héttel vagy 50 évvel ezelőtt voltam! Világéletemben tisztességesen, a munkámért és ezáltal a magyar sportért éltem" - írta. "Az elmúlt napokban számtalan helyről kaptam megerősítést és bizalmat, melyet őszintén köszönök azoknak, akik nemcsak a jóban, hanem a rosszban is kitartottak és kiálltak mellettem" - tette hozzá.

 "Szembesülnöm kellett azonban azzal" - folytatódik a közlemény -, "hogy tevékenységemet és személyemet jelenleg az ellenem folytatott sajtóhadjáratnak köszönhetően olyan mértékű közfelháborodás övezi, amely súlyosan megosztotta a sportszerető embereket. Jelenleg nem vizsgálom, hogy kinek és miért állhatott érdekében személyem ilyen fokú lejáratása és a korabeli híradásokban már közzétett esemény ismételt felelevenítése."

A riói olimpiai után távozott volna

Kiss László kitért rá, hogy kapitányi tevékenységét eredetileg is csak a 2016-os riói olimpiai játékokig kívánta ellátni. Úgy gondolja azonban, hogy a jelen körülmények között - személye megosztó voltára tekintettel - nem tud hasznára lenni sem a magyar úszóválogatottnak, sem pedig az olimpiai csapatnak. "Fentiekre tekintettel úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről. A Magyar Olimpiai Csapatnak sok sikert kívánok a riói olimpiai játékokra!" - zárta sorait a szakember.

"A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről" - írta Kiss László az MTI-nek eljuttatott közleményében. .Úgy fogalmazott, hogy "1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés".    "Az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtettem a szükséges lépéseket" - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a cselekményt nem követte el.

A MÚSZ részéről Hargitay András elnökségi tag, utánpótlás-kapitány az MTI-nek elmondta, hogy Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke Triesztbe, a férfi vízilabda olimpiai selejtező színhelyére utazott, ahol a nemzetközi és az európai szövetség vezetőivel folytat megbeszéléseket. A MÚSZ az elnök hazaérkezése után foglal majd állást a történtekkel kapcsolatban.

Lemondott alpogármesteri címéről is

Miután kiderült Kiss László eddig eltitkolt múltja, rendkívüli képviselőtestületi ülést hirdettek csütörtökre Százhalombattán. A város közleménye szerint Kiss László eljuttatta Vezér Mihály (Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület) polgármesterhez a lemondását az alpolgármesteri tisztségéről, amit a képviselő-testület tudomásul vett, megköszönve a város érdekében végzett munkáját..  A későbbiekben felülvizsgálhatják Kiss díszpolgári címét, és hogy átnevezzék-e a városi uszodát, amely most az ő nevét viseli, mondta. 

Visszalépett a szponzorációs szerződéstől a KÉSZ

Délután bejelentette a KÉSZ, hogy visszavonja támogatását a MÚSZ-tól,  mert megítélése szerint a Kiss László - időközben lemondott szövetségi kapitány - személye körüli botránnyal a szervezet elveszítette feddhetetlenségét. A vállalat ugyanakkor Hosszú Katinkát a jövőben is szponzorálni akarja.

 "Őszintén sajnáljuk és csalódottak vagyunk azért, hogy a Magyar Úszó Szövetség a Kiss László személye körüli botránnyal bebizonyította, hogy működésében a fenti alapelvek nem tudnak működni, a Szövetség nem tud azonosulni értékrendünkkel. Ezért a KÉSZ Csoport a továbbiakban nem kívánja támogatni a Magyar Úszó Szövetséget, és haladéktalanul megvizsgálja a támogatási szerződés felmondásának lehetőségét" - fogalmazott a vállalat.