Sport
Lemondott Gyárfás Tamás
Gyurta Dániel és Hosszú Katinka is üdvözölte a döntést, Szabó Tünde elfogadja a lemondást
Gyárfás Tamás szerdán közölte: "Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban."
Gyárfás Tamás lemondására Gyurta Dániel és az éppen a kanadai Windsorban a jövő héten sorra kerülő rövidpályás világbajnokságra tartó Hosszú Katinka is reagált Facebook-oldalán. Előbbi szerdán délelőtt azt írta: "Nagy levegő. Tiszta lap.", utóbbi pedig úgy fogalmazott: "A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!".
Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka november 15-én, kedden több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás Tamás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, "nincs rend" a magyar úszásban. Aznap még csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.
November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására". "Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszótársadalmat képviselni tudja - távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének" - áll a nyilatkozatban.
Másnap a Szabó Tünde vezette sportért felelős államtitkárság úgy foglalt állást, hogy az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele az állam, de a helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti és elősegíti. Az államtitkárság szerint a felmerült problémák és ellentétek megoldásában figyelembe kell venni, hogy Magyarország 2017-ben vizes világbajnokságot rendez, ami a "valaha volt legnagyobb sporteseménye lesz Magyarországnak."
Szabó Tünde: Elfogadom Gyárfás Tamás döntését
Szabó Tünde reméli, hogy az úszók és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult konfliktus lezárul Gyárfás Tamásnak "az úszósport érdekében hozott döntésével". "Elfogadom Gyárfás Tamás döntését, aki 23 éven át irányította a Magyar Úszó Szövetséget. Munkájával hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ne csak versenyzői által, de versenyek rendezőjeként is a nemzetközi sportélet elismert szereplője legyen." - mondta a sportért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján.
Szabó Tünde hangsúlyozta: bárki lesz a jövőben a szövetség elnöke, a legfontosabb, hogy zökkenőmentes közös munka, együttműködés indulhasson a szövetség, a sportolók, a szakemberek és a kormányzat között. "Fontos, hogy a szövetség élére olyan szakember kerüljön, aki a sportban otthon van, menedzser típusú és mindazt biztosítani tudja, ami az eredményességhez szükséges. Ez rendkívül fontos, mert csak így biztosítható, hogy újra mindenki - sportolóink, sportszakemberek, edzők - arra koncentrálhassanak, amihez a legjobban értenek, a feladatukra." - fogalmazott az olimpiai ezüstérmes úszó. Kiemelte: az éppen most Budapesten zajló sportminiszteri konferencia megerősítette azt, hogy a sport minden ágazatra pozitív hatással van és jelentősége továbbra is folyamatosan növekszik. "Ezzel együtt jár, hogy a nemzetközi sportdiplomáciának is mind jelentősebb, új kihívásokkal teli feladatokkal kell szembenéznie. Gyárfás Tamás sok éves szakmai tapasztalatát ezen a területen szeretné Magyarország érdekében hasznosítani." - tette hozzá Szabó Tünde.