Sport

Lebontják a téli olimpiai helyszínek a koreai Pjongcsangban

Drága a létesítmények fenntartása

Túl költséges a fenntartásuk, ezért egyre valószínűbb, hogy lebontják az idei pjongcsangi téli olimpia helyszíneinek nagy részét.

Hét hónappal az ötkarikás játékok befejezése után a létesítmények – sípályák, stadionok, csarnokok – nagy része üresen áll, vagy már erősen leromlott állapotban van, és bár az olimpiát megelőzően számos tanulmány készült arról, hogy ezeket hogyan lehet majd hasznosítani, ebből egyelőre szinte semmi nem valósult meg. A Koreai Köztársaság mintegy tizenhárommilliárd dollárt költött az olimpiára, illetve annak előkészületeire: ebből száztízmilliót fordítottak a központi stadionra, amelyet azóta már lebontottak. Az olimpiai létesítmények fenntartása évente mintegy 5,3 millió dollárba kerül, amit sem a koreai, sem pedig a regionális kormányzat nem akar kifizetni. A korábbi rendezők története nem túl biztató, nagyon kevesen tudtak akár csak turisztikai látványosságot csinálni a helyszínekből.