Sport
Latin futballvarázs három héten át
Labdarúgás. Lionel Messi ígéri, jobban fog futballozni, mint a tavalyi, brazíliai világbajnokságon, és megnyerik a Copa Américát

Három hétig vérbő latin futballt élvezhetünk a Sport Tv-ben: Latin-Amerika krémje negyvennegyedik alkalommal küzd meg a Copa Américáért. A közép- és dél-amerikai labdarúgó-válogatottak legjelentősebb kontinenstornáján tizenkét csapat méri össze erejét, ezúttal Chilében. Tíz dél-amerikai ország (Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Ecuador, Kolumbia, Paraguay, Peru, Uruguay, Venezuela) válogatottja mellett Jamaica és Mexikó egészíti ki tizenkét résztvevősre a tornát. A három négyes csoportból az első két együttes, valamint a két legjobb harmadik jut a negyeddöntőbe, ahol egyenes kieséses rendszerben játszanak tovább a csapatok, míg kettő el nem ér a július 4-i döntőbe. A finálét a tragikus emlékű chilei Nemzeti Stadionban rendezik, ahol az 1973-as Pinochet-államcsíny során politikai foglyokat, puccsistákat végeztek ki, és amelyet öt éve teljesen felújítottak.
Nagyot nem mondunk azzal, hogy az idei Copa két nagy esélyese ezúttal is a friss BL-győztes Neymarral felálló Brazília, valamint a szintén Bajnokok Ligáját nyerő Lionel Messivel felvonuló Argentína válogatottja. De nem szabad leírni a házigazdákat sem, hiszen a tavalyi vb-szereplésük után ismét meglepetést szeretnének okozni. A már kilencvenkilenc évre visszatekintő Copa Américán a legtöbb győzelmet a jelenlegi címvédő Uruguay szerezte, az argentinok 14 trófeájukkal csupán eggyel vannak lemaradva szomszédjaik mögött.
A rendre favoritnak számító, nyolcszoros tornagyőztes Brazília meglehetősen rég, legutóbb 2007-ben ünnepelhetett. Azonban még ennél is messzebb kell visszamenni az időben az argentin győzelemig. Még Diego Maradona is játszott abban a csapatban, amely 1993-ban Buenos Airesbe vitte a trófeát. Ha most Tata Martino szövetségi kapitány együttesének sikerül megismételnie a tavalyi vb-n mutatott játékot, akkor a torna egyik komoly esélyese lehet.
„A tavalyi vb-kudarcra életünk végéig emlékezni fogunk – mondta Messi. – Évek óta nem emelhettünk magasba a serleget, ezért a Copa América most nagyon fontos nekünk. Ezen a tornán jobban akarok focizni, mint a brazíliai vb-n. Hatalmas dolog lenne megnyerni a Copát. Jó passzban vagyunk, egyénileg pedig remek játékosok alkotják a csapatot.”
A legutóbbi nyertes, Uruguay négy éve éppen Argentínában szerezte meg tizenötödik Copa América-győzelmét, ezzel megelőzve az akkori házigazdát az örökranglistán. Óscar Tabárez kapitány azonban már nem számíthat az akkori csapatból visszavonult Diego Forlánra vagy az éppen sérült Martín Cáceresre. És nem lehet ott a torna elején a tavalyi vb-n harapdáló barcelonai Luis Suárez sem, akit kilenc hivatalos meccsre tiltott el a FIFA.
Az erkölcsi elismerés mellett anyagilag sem jár rosszul az a válogatott, amely nyer. A győztes 2,3 millió dollárt (635 millió Ft) kap, a döntő vesztese egymilliót (276 millió Ft). A negyeddöntőbe jutásért 650 ezer (179 millió Ft), az elődöntőbe kerülésért 700 ezer dollár (193 millió Ft) jár.