Sport

Kulcsár Krisztián a MOB új elnöke

Az elnökválasztás második körében 159 érvényes szavazatból 108-at kapott a világbajnok párbajtőröző - Orendi Mihály és Deutsch Tamás alelnök lett

Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi tisztújító közgyűlésén. A keddi tisztújító közgyűlésen a tagok egyhangúlag elfogadták a különböző jelentéseket, így a riói nyári olimpiai szereplésről készült beszámolót is.

kulcsár
Megemlítette, hogy Budapest olimpiai pályázatát mindig is fontosnak tartja majd. Miként azt is, hogy "javítsuk az eredményességet, először közép-, majd hosszútávon", amit szerinte a sportági bázisok kiszélesítésével lehet elérni.

Egyhangúlag elfogadták a riói beszámolót

A közgyűlés a menetrend szerint először a MOB-tagságában történt változásokról döntött. A tagok közé egyhangú támogatás mellett bekerült többek között számos sportági szakszövetség elnöke, így Bienerth Gusztáv (úszás), Schmidt Gábor (kajak-kenu), Erdei Zsolt (ökölvívás), valamint Bartha Csaba MOB-főtitkár, Szabó Bence, Deutsch Tamás, Simicskó István, Hüttner Csaba, Wladár Csaba és Imre Géza.

Az olimpiai értékelést Fábián László  sportigazgató néhány mondattal egészítette ki.

"Ha a szerepléssel nem is lehetünk maradéktalanul elégedettek, de jól sikerült olimpiát zártunk Rióban" - jelentette ki a sportigazgató, aki hozzátette: a tavalyi nyári játékokon az elsődleges cél a kvalifikációt tekintve legalább a londoni létszám elérése volt, amelyet véleménye szerint a 160 fővel maximálisan sikerült elérni. Fábián László szerint elvárás volt a 22-23 sportágban való részvétel, s úgy érzi, a 21 kvalifikált sportággal ezt "szépen teljesítettük". Kitért arra is, hogy a csapatsportágakban volt némi hiány, ugyanakkor olyan sportágakban - például tollaslabdában -  is szerepelt versenyző az olimpián, amelyben Magyarország nem tartozik a meghatározó nemzetek közé. 

borkai