Kozma Dominik országos csúccsal hatodik 200 méter gyorson
Cseh és Kenderesi is döntős 200 méter pillangón

Kapás negyedik, Késely nyolcadik 1500 méter gyorson
Kapás Boglárka negyedik, Késely Ajna pedig nyolcadik lett 1500 méter gyorson.
Kapás, a szám 24 éves Európa-bajnoka - aki két éve, Kazanyban harmadik volt - 16:06.27 perces eredménnyel csapott a célba. A számot az abszolút favorit, az ötszörös olimpiai bajnok Katie Ledecky nyerte 15:31.82-vel.
A rajt után Ledecky azonnal megmutatta, hogy a többiek csak az dobogó második és harmadik fokáért harcolhatnak, ugyanis három hossz után már három másodperc volt az előnye. A táv egyharmadánál Kapás a második, Késely a hetedik helyen úszott. A verseny feléhez érve úgy tűnt, Kapás a spanyol Mireia Belmontével és az olasz Simona Quadarellával vív majd harcot az éremért, de 300 méterrel a vége előtt mindkettő ellépett tőle, így nem volt esélye a dobogóra kerülésre. Késely 16.22.87-tel lett nyolcadik.
"A legjobb időmmel meglett volna az ezüst, és tudom, hogy tudok jobbat, mint a legjobb időm. Emiatt kis hiányérzet van bennem, de mindent kiadtam, így büszke is vagyok magamra. Ez most világbajnoki negyedik helyre volt jó" - mondta Kapás, majd hozzátette, 800-on legjobbja környékén szeretne úszni, s addig "rendbe tenni" magát, bár mint megjegyezte, jelenleg nem tudja, mi a gond.
"A mellettem lévő lánnyal szerettem volna menni, de sajnos már korán elhúzott. Remélem, a váltóban jobban fogok teljesíteni, úgy érzem, rövidebb távon most jobban megy" - összegzett Késely.
A női 1500 méter gyors a 2020-as tokiói olimpián már az úszóprogram része lesz.
Eredmények:
női 1500 m gyors, világbajnok:
Katie Ledecky (Egyesült Államok) 15:31.82 perc
2. Mireia Belmonte (Spanyolország) 15:50.89
3. Simona Quadarella (Olaszország) 15.53.86
4. KAPÁS BOGLÁRKA 16:06.27
...8. KÉSELY AJNA 16.22.87

Női 100 méter mellen is világcsúcs született
Az amerikai Lilly King 1:04.13 perces világcsúccsal nyerte a női 100 méter mell döntőjét kedden az úszó-világbajnokságon a Duna Arénában.
A szám 20 éves olimpiai bajnoka több mint két tizedet faragott a litván Ruta Meilutyte 2013-as 1:04.35-ös idejéből.
Ez volt az ötödik világcsúcs a Duna Arénában. A nyitónapon a svéd Sarah Sjöström a 4x100 méteres gyorsváltó első tagjaként úszta meg minden idők legjobbját, kedden a brit Adam Peaty 50 méter mellen a délelőtti előfutamban, majd este az elődöntőben is rekordot ért el, valamint a kanadai Kylie Jacqueline Masse a női 100 méter hát csúcsát javította meg.
Eredmények:
női 100 m mell, világbajnok:
Lilly King (Egyesült Államok) 1:04.13 - világcsúcs
2. Katie Meili (Egyesült Államok) 1:05.03
3. Julia Jefimova (Oroszország) 1:05.05