Sport

Kovács Sarolta lehet a meglepetés

Jó szereplést jósol a magyaroknak az előrejelzésekre szakosodott honlap

Az olimpiai eredmények előrejelzésével foglalkozó honlap, az Olympic Medals Predictions az előkelő 11. helyre várja Magyarországot a riói játékok éremtáblázatán. Igaz, a jóslatot készítők felkészültségét erősen megkérdőjelezi néhány lehetetlen tipp.

Az Olympic Medals Predictions szerint a magyarok hét arany-, öt ezüst- és hét bronzéremmel zárják majd a játékokat, ami nem tűnik elképzelhetetlennek, az viszont már annál inkább, hogy az ezüstérmesek között ott lesz a kajak egyes 500 méteren az egyébként csak tartalék Kárász Anna, illetve a bronzérmesek sorában a férfi kardcsapat, annak ellenére, hogy a versenyszám nem is szerepel a programban.

A honlap szerint kajak-kenuban a női K-2 500-as és a K-4 500-as egység, illetve a férfi K-2 200-as duó is bajnok lesz magyar részről, mint ahogy Hosszú Katinka 200 és 400 méteres vegyesúszásban. Öttusában az idei világbajnok Kovács Sarolta győzelmét jelzi előre az oldal, amely szerint az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott is a dobogó felső fokára állhat majd.

Második lesz Kárász mellett a férfi K-4 1000 méteres hajó, valamint a kenu kettesek 1000 méteres távján is másodikként érnek majd célba a magyarok. Hosszú Katinka az oldal szerint 200 háton szerez ezüstöt, Cseh László pedig 200 pillangón. A bronzérmesek között veszik számításba – a férfi kardcsapat mellett – párbajtőr egyéniben a vb-címvédő Imre Gézát, az olimpiai címvédő kardozó Szilágyi Áront és Hosszú Katinkát 100 háton, Cseh Lászlót 100 pillangón, Verrasztó Dávidot pedig 400 vegyesen, illetve a férfi vízilabda-válogatottat.

A honlap jól kivehetően az előző világversenyek eredményei alapján modellezte a végeredményeket, nem vett figyelembe formahanyatlásokat, dopping miatti hiányzásokat – s még sok minden egyebet. Más kérdés, hogy a tippjét elfogadnánk riói eredménynek…