Sport
Kodály Zoltán tanácsai aranyat értek
Korcsolya. Több nagy korszaka is volt Magyarországon a sportágnak, Sebestyén Júlia szerezte 2004-ben az utolsó érmünket Eb-n

Archív felvétel az 1939-es budapesti világbajnokságról (Forras: Fortepan)
Dr. Kresz Gézának, a Budapesti Önkéntes Mentőszolgálat alapítójának kezdeményezésére 1869. december 2-án alakult meg a Pesti Korcsolyázó Egylet – 1873-tól Budapesti Korcsolyázó Egylet – , amelynek elsődleges célja a korcsolyasport népszerűsítése volt. Az egylet a Városliget befagyott taván tartotta rendezvényeit. Az első, valóban művészi színvonalon korcsolyázó sportember az öttevényi földbirtokos, Földváry Tibor volt. Neki köszönhető, hogy a korcsolyázás versenysporttá vált. Siketnémasága folytán barátai a pálya széléről jelezték az ütemet, ezzel segítették előadását. Földváry nevéhez köthető első Európa-bajnoki címünk, melyet 1895-ben a budapesti Eb-n szerzett meg. Visszavonulása után kidolgozta a műkorcsolyázás első nemzetközi versenyszabályzatát.
Kronberger Lili mind a mai napig a legnagyobb sikersorozatot elérő magyar műkorcsolyázónő: a magyar sport első világbajnoka – összesen négyszer állt a dobogó tetejére. A zeneszerző Kodály Zoltánnal konzultálva Kronberger volt az első a világon, aki zenei kísérettel előadott művészi programot mutatott be. Méray-Horváth Zsófia – Kronberger Lili örökségét folytatva – három világbajnoki arannyal (1912, 1913, 1914) gyarapította a sportág hazai mérlegét, sikeres pályafutását az első világháború törte derékba.
A Városligeti Műjégpálya 1926. évi megnyitása után jött a hazai korcsolyázás második aranykorszaka: az Orgonista Olga, Szalay Sándor páros kétszer győzött az Európa-bajnokságon (1930, 1931), a Rotter Emília, Szollás László kettős pedig négyszer lett világbajnok (1931, 1933, 1934, 1935). Rotterék 1934-ben az Európa-bajnokságon is győztek, két olimpiai bronzérmükkel ők a magyar műkorcsolyázás legeredményesebb versenyzői.
A második világháború után a nemzetközi szövetség egy időre eltiltotta a háborúban vesztes országok versenyzőit a világversenyektől. A magyar műkorcsolyázók csak 1948-ban térhettek vissza a nemzetközi porondra. Kékessy Andrea és Király Ede az 1948-as, St. Moritzban megrendezett téli olimpián – valóságos hóviharban – ezüstérmet nyert páros műkorcsolyázásban. A kiváló kettős 1949-ben Párizsban világbajnok lett, majd kétszer nyert Európa-bajnokságot (1948, 1949). A műkorcsolyázók sikereit a Nagy testvérek, Marianna és László folytatta. Két olimpiai, három világbajnoki bronzérmet, illetve Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek.
A műkorcsolyázás legfiatalabb szakágában, a jégtáncban a Regőczy Krisztina, Sallay András kettős hét ezüst- és bronzérem után 1980-ban a világbajnoki aranyérmet is megszerezte. S bár az 1980-as Lake Placid-i olimpián előadott kűrjüket sokan a verseny legjobbjának tartották, az elfogult szovjet sportdiplomácia miatt végül a második helyet szerezték meg a Linicsuk, Karponoszov szovjet kettős mögött (nekünk, magyaroknak ők az elsők).
A látványos jeges sportág mindmáig utolsó magyar (arany)érmét Sebestyén Júlia nyerte, aki a 2004-es budapesti Európa-bajnokságon győzött. Az elmúlt években ugyan a nőtt a sportág támogatottsága és a jégfelület is hazánkban, ez azonban – a rövid pályás gyorskorcsolyázók kivételével – az eredményességen nem látszik meg, sőt versenyzőink már az európai középmezőnyből is kicsúsztak. Reméljük, lassan megfordul ez a folyamat.