Sport

Kiutált játékost igazolhat a Debrecen

Labdarúgás

A Slovan Bratislava két korábbi meghatározó játékosa, Juraj Halenár és a csapatkapitány Igor Zofcák iránt érdeklődik a Debrecen.

 A két szlovák válogatott futballista neve itthon nem sokat mond a szurkolóknak, az azonban igazán érdekes, hogy egyikőjüket kiutálták az ultrák. A drukkerek azt nehezményezték, hogy Halenár közösségbomlasztó, és visszaszólt a nézőknek is. A szurkolók azzal fordultak a klubhoz, nem akarják, hogy ő továbbra is a Slovan játékosa legyen. A csapatkapitánnyal pedig Ivan Kmotrík klubtulajdonosnak volt nézeteltérése.

Amúgy hétfőn elkezdődött a felkészülés a DVSC-nél. A hét végén, szombaton a román első osztályú FC Botosani ellen már le is játssza idei első edzőmeccsét a Loki. A csapattal együtt készül nyolc saját nevelésű fiatal játékos is, közülük felkerülhetnek néhányan a bajnokcsapathoz.