Sport
Kilencvenéves a Pillangókisasszony
Köszöntés. Székely Éva, a Nemzet Sportolója a születésnapját ünnepli

1927. április 3-án Budapesten született. Kilencéves volt, amikor a rádióban hallotta, ahogy Csík Ferenc olimpiai bajnok lett a 100 méteres gyorsúszásban. Ekkor határozta el, hogy egyszer ő is feláll az olimpiai dobogó tetejére, miatta és neki is szól majd a Himnusz. Tizenkét évesen, 1939-ben lett az FTC úszója, 1941-ben már az országos csúcs tartója volt. A harmadik zsidótörvényt követő jogfosztó intézkedések miatt pályafutása ebben az esztendőben félbeszakadt. 1945-től az Újpesti TE, 1947-től a Neményi Madisz, 1948-tól a BVSC (1954-ig Bp. Lokomotív, 1955-től Bp. Törekvés) színeiben versenyzett. Sárosi Imre tanítványaként a háború után szinte azonnal válogatott lett. A monte-carlói Európa-bajnokságon, 1947-ben ezüstérmes, a londoni olimpián 1948-ban pedig negyedik lett 200 méter mellen, a gyorsúszóváltó tagjaként az ötödik helyen végezett. A csúcsra 1952-ben a helsinki játékokon ért fel: a finn fővárosban úgy nyert aranyérmet a 200 méteres mellúszásban, hogy a világon első nőként pillangózta végig a távot. (Ezt az akkori szabályok engedték.) Négy évvel később Melbourne-ben, már édesanyaként 200 méteres mellúszásban a német Ursula Happe mögött ezüstérmes lett. Előtte 1955-ben 400 méter vegyesen ő úszta az első világcsúcsot. Pályafutását 1960-ban fejezte be, nem teljesen önszántából. A római olimpia előtt akkori férjével, a vízilabdázó Gyarmati Dezsővel választás elé állították: csak egyikük mehet az ötkarikás játékokra, nehogy disszidáljanak. Végül Székely Éva maradt itthon, aki gyógyszerészi, majd a Testnevelési Főiskolán edzői diplomát szerzett, 1969-től mesteredző lett.
Miközben a MÁV Kórházban gyógyszerészként dolgozott, a BVSC, majd az FTC úszószakosztályának utánpótlásedzője lett, s 1969-től 1976-ig a Testnevelési Főiskola Kutató Intézetének munkatársa is volt. Legeredményesebb tanítványa lánya, Gyarmati Andrea, aki 1972-ben a müncheni olimpián 100 méter hátúszásban második, 100 méter pillangóban bronzérmes lett, s emellett kétszeres Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes úszó. Székely Éva istápolta vízilabdás unokáját, Hesz Mátét is. Több könyv szerzője, legnagyobb sikerét a Sírni csak a győztesnek szabad cíművel aratta.