Sport
Két olimpiai bajnok kiszállt a medencéből
Vízilabda. Ismét a nagy rivális szolnokiaktól erősített a Ferencváros
„A múlt héten döntöttem el véglegesen, hogy abbahagyom. Azt gondolom, azzal lett teljes a pályafutásom, hogy az utolsó két évet a Ferencvárosban töltöttem el. Szeretnék edzőként maradandót alkotni, és azt a szemléletet, amely végig kísérte a pályafutásomat, átadni a fiataloknak”– mondta Varga Dániel.
A sajtótájékoztatóján az új igazolásokat is bejelentették. Kiderült, hogy ahogyan korábban is volt már arra példa, a legnagyobb hazai riválistól, a Szolnoktól igazol a Ferencváros. Érkezik az ausztrál Aaron Younger, valamint Mezei Tamás, mellettük Gór-Nagy Miklós és Kállay Márk csatlakozik a kerethez. A veszteségoldalhoz tartozik a válogatott Manhercz Krisztián távozása.
Varga Zsolt, az együttes vezetőedzője arról beszélt, hogy két világklasszissal szegényebb lett a vízilabda társadalom és a Ferencváros is, az újonnan érkezőknek pedig a tovább épülő struktúrába kell beilleszkedniük és hozzá kell tenniük a legjobbjukat. „A legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés egy teljesen más terheléssel jár” – tette hozzá Varga Zsolt, akinek munkáját az is nehezíti majd, hogy a játékosok nagy részével csak szeptember 16-tól tud együtt készülni, míg a legrangosabb európai kupasorozatban 27-én már mérkőzést rendeznek.
Az újak közül Aaron Younger leszögezte, minden fronton győzni akar a csapattal, ami ugyan rendkívül nehéz feladat, de a keretet kellőképpen erősnek érzi ennek teljesítésére. A Szolnokkal tavaly BL-győztes Mezei Tamás kijelentette, szeretnék visszahozni Magyarországra a legrangosabb európai trófeát. Gór-Nagy Miklós Máltáról videoüzenetben jelentkezett be. Érdekesség, hogy ő hivatalosan már nyolc nappal a születése előtt az FTC baráti körének tagja volt – amint azt egy kis kártyával igazolta –, így most egy nagy álma válik valóra azzal, hogy zöld-fehérben játszhat.
A csapat által idén elnyert két trófeát, a magyar bajnoki címért járó kupát és az Eurokupát kiállították a Groupama Arénában található üzletben.