Sport

Kemény ütközet vár ma este Kielben a Veszprémre a Bajnokok Ligájában

Kézilabda

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. – idei első – fordulójában ma (19.30 óra, tv: Sport1) a Veszprém a német Kiel vendége lesz.

A magyar bajnokcsapat az ősszel sorozatban három BL-meccsét elveszítette, ezért most arra kell törekednie, hogy a második helyet visszaszerezze csoportjában. Ljubomir Vranjes, a Veszprém vezetőedzője szerint a Kiel ellen játszani az egyik legnehezebb dolog, de egyben nagyszerű is, hiszen remek hangulat van a tízezer fős Sparkassen Arenában. Remélem, nyerni tudunk Kielben – mondta az edző. Biztosan, 32–23-ra győzött a Győr a Nyköbing elleni női Bajnokok Ligája mérkőzésen, de nem ünnepelt, mert egyik legjobbja, Nora Mörk térdszalagszakadást szenvedett. Balogh Péter csapatorvos elmondta, Mörköt napokon belül megműtik, gyógyulása várhatóan fél évet vesz igénybe. A magyar csapat szombaton este a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében.