Sport

Kazahsztánba szerződött a Honvédtól Eppel Márton

Kiárusítás Kispesten

A Honvédtól a kazah Kajrat Almati labdarúgócsapatához szerződött Eppel Márton, az NB I. 2016/17-es évadjának gólkirálya.

A 26 éves, ötszörös magyar válogatott támadó az elmúlt két évben 70 mérkőzésen 35 gólt lőtt a Honvéd színeiben, amellyel egy évvel ezelőtt bajnoki címet ünnepelhetett. A 15 forduló után a kazah élvonal második helyén álló Kajratnak van már egy magyarja, Elek Ákos. Az együttes a bajnokság mellett az Európa-liga selejtezőjében is érdekelt. Eppel elmondta, hogy több klub is megkereste, azért választotta a kazah együttest, mert úgy gondolja, ott fejlődhet, no meg Elek Ákos segíthet neki a beilleszkedésben. Fontos volt, hogy olyan csapathoz szerződjek, amely sokat támad, hiszen így tudok gólokat rúgni, ami abban is segíthet, hogy idővel még tovább lépjek majd – nyilatkozta Eppel.