Sport
Kalmár Zsolt nagy csatát vár
Labdarúgás. Magyarország–Szerbia nyolcaddöntő

A rajton, az Észak-Korea elleni csoportmeccsen minden összejött, nagyszerűen játszottunk – kezdte rövid értékelését Kalmár Zsolt. S mint mondta, így volt ez a brazilok elleni mérkőzésen is. Kiválóan kezdett a magyar csapat, de korán jött egy kiállítás, s az emberhátrányban lassan elfogyott az erő. A harmadik mérkőzés, a Nigéria elleni találkozó már nem úgy sikerült, ahogy azt a mieink szerették volna. Kalmár hozzátette, hogy azért azt senki se felejtse el, hogy Afrika bajnokával játszottak, a lényeg a továbbjutás volt. Az pedig sikerült.
Most, hogy a tizenhat között van a csapat, szeretnének továbblépni. „Senki ne várjon tőlem tippelést, végleges helyezést vagy legjobb négy közé való jutás ígéretét – mondta a telefonba a játékos. – A mi csapatunk mindig arra koncentrál, hogy az előtte álló feladatot minél jobban megoldja.” Kalmár Zsolt arról is beszélt, hogy számára szenzációs a torna. Igen jó körülmények között futballozhatnak, és valóban semmi másra nincs dolguk, mint hogy a pályán jól teljesítsenek.
A mai mérkőzésről azt mondta, hogy mindenki a szerbeket tartja a meccs esélyesének, de ez a mieinket cseppet sem zavarja. Igyekeztek a szerb válogatottból felkészülni, és a videóból kiderült, hogy fizikailag erős, taktikailag érett csapat. Ennek ellenére a magyar válogatott tagjai szeretnék megmutatni, hogy nem véletlenül jutottak idáig.