Sport
Juve-siker és Buffon-rekord a derbin
Labdarúgás. Az angol bajnokságban a manchesteri városi rangadó után a United szurkolói ünnepelhettek a City otthonában

Talán kevesen tudják, de a múlt század közepe táján még a Grande Torino uralta az olasz futballt. A negyvenes évek csodacsapata volt a Torino, amely 1942 és 1949 között megszakítás nélkül ötször nyerte meg az olasz bajnokságot (két idény a második világháború miatt kimaradt). Sőt, a bordó-fehérek kilencvenhárom meccsen zsinórban veretlenek maradtak. Jól példázza a Bikák akkori erejét, hogy 1947. május 11-én Magyarországot egy olyan olasz válogatott fogadta a torinói Stadio Comunaléban, amelyben mind a tíz mezőnyjátékos a Torino labdarúgója volt, egyébként a kakukktojás is egy helyi futballista volt, a Juventus kapusa. Mára rendesen megváltoztak az erőviszonyok Olaszország negyedik legnagyobb városában. Az utóbbi évtizedekben a Juve rendesen túlnőtt városi riválisán. Persze egy Torino–Juventus még ma is rangadónak számít, bár nem akkorának, mint régen. A kérdés az idén is már inkább csak az volt, hogy hány góllal veri városi riválisát a Bajnokok Ligájából a múlt héten kiesett Juve.
A vasárnapi meccs úgy kezdődött, hogy Gianluigi Buffon az ötödik percben megdöntötte Sebastiano Rossi Serie A-rekordját. A Juventus kapuslegendája ekkor már kilencszázharminc perce őrizte hálója érintetlenül, amire az olasz élvonalban más kollégája még nem volt képes. A milanós Rossi 929 percig jutott, még az 1993–94-es idényben. Aztán a harmincnyolc éves kapus még tolta kicsit a rekordját, 973 percre javította a csúcsot, Andrea Belotti büntetőből talált be a Juvénak, visszahozva ezzel a reményt a Torinónak, amely az előző bajnokságban hazai pályán legyőzte városi riválisát. Ám az idén erre esélye sem volt, nyolc perccel a szépítés után megint kettőre növelte a zebrák előnyét Morata, és a vége még simább lett, a Juventus 4–1-re nyerte a derbit.
Jól látszott ezen a mérkőzésen is, hogy Massimilano Allegri együttese totális kontrasztban van városi riválisával szemben. Az olasz bajnok már október óta nem talált legyőzőre a Serie A-ban, ráadásul a zebrák kapták eddig a legkevesebb gólt, mindössze tizenhatot. A feltámadásuk óta a lehetséges hatvan pontból ötvennyolcat begyűjtöttek. Buffonék elképesztő sorozatot mondhat magukénak: a tizedik fordulóban a Sassuolo otthonában elszenvedett vereség óta egy döntetlen kivételével minden mérkőzésüket megnyerték hazájuk bajnokságában. Teljesen nyugodtak azért mégsem lehetnek a Juvénál, mert a Napoli üldözi északi riválisát, s csupán három pont a különbség kettőjük között.
Manchesterben is rendeztek egy városi rangadót a hét végén, a City otthon 1–0-ra kikapott a Unitedtől.
Premier League, 31. forduló: Swansea City–Aston Villa 1–0, Chelsea–West Ham United 2–2, Crystal Palace–Leicester City 0–1, Watford–Stoke City 1–2, West Bromwich Albion–Norwich City 0–1, Everton–Arsenal 0–2, Southampton–Liverpool 3–2, Newcastle United–Sunderland 1–1, Manchester City–Manchester United 0–1, Tottenham–Bournemouth 3–0.
Az élcsoport: 1. Leicester City 66 pont, 2. Tottenham 61, 3. Arsenal 55.
Bundesliga, 27. forduló: Frankfurt–Hannover 1–0, Hamburg–Hoffenheim 1–3, Hertha BSC–Ingolstadt 2–1, 1. FC Köln–Bayern München 0–1, Werder Bremen–Mainz 1–1, Wolfsburg–Darmstadt 1–1, Schalke 04–Borussia Mönchengladbach 2–1, VfB Stuttgart-Bayer Leverkusen 0–2, Augsburg–Borussia Dortmund 1–3.
Az élcsoport: 1. Bayern München 69, 2. Borussia Dortmund 64, 3. Hertha BSC 48.
Primera División, 30. forduló: Getafe–Eibar 1–1, Real Betis–Málaga 0–1, Deportivo La Coruna–Levante 2–1, Granada–Rayo Vallecano 2–2, Real Sociedad–Las Palmas 0–1, Sporting Gijón–Atlético Madrid 2–1, Espanyol–Athletic Bilbao 2–1, Villarreal–FC Barcelona 2–2, Valencia-Celta Vigo 0–2.
Az élcsoport: 1. Barcelona 76, 2. Atlético Madrid 67, 3. Real Madrid 63/29 mérk.
Serie A, 30. forduló: AS Roma–Internazionale 1–1, Empoli–Palermo 0–0, Atalanta–Bologna 2–0, Frosinone–Fiorentina 0–0, Sampdoria–Chievo 0–1, Sassuolo–Udinese 1–1, Torino–Juventus 1–4, Verona–Carpi 1–2, Napoli–Genoa 3–1.
Az élcsoport: 1. Juventus 70, 2. Napoli 67, 3. AS Roma 60.