Sport

Jól haladnak a tokiói olimpia előkészületei

Andrew Baker: Magas szintű szervezésre számítunk a rendezőktől

Mind a hat nemzeti olimpiai bizottság küldöttsége elégedett volt a látottakkal a 2020-as tokiói játékok helyszínein tett terepszemlét követően.

"Nagy bizalommal vagyunk a tokiói olimpia rendezői felé. Magas szintű szervezésre számítunk tőlük, és amit eddig láttunk, az megfelel a róluk kialakított pozitív képnek" - mondta Andrew Baker, a Kanadai Olimpiai Bizottság egyik tisztségviselője az e heti látogatás végén.

A kanadai mellett az ausztrál, a belga, a brazil, a dán és az osztrák ötkarikás bizottság képviselői látogattak el a japán fővárosba, s valamennyien egyetértettek abban, hogy az előkészületek és az építkezések a megfelelő ütemben haladnak. Korábban az olimpiai stadion átadásának csúszása, valamint az esemény logójának plágium-ügye okozott némi fennakadást, de például a riói olimpiával ellentétben a logisztikai kihívásokkal aligha lesz gond Tokióban.

Komoly kihívást jelent majd a nagy meleg

Nem úgy a magas hőmérséklettel, amely miatt már az 1964-es olimpiát is októberben rendezték meg. Három év múlva viszont július végén és augusztus elején lesz az olimpia, amikor a hőmérséklet általában 30 Celsius fok felett van.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen a tokiói időjárás nyáron, ami valóban kihívás" - folytatta Baker, majd hozzátette: "a sportszövetségekkel együtt kell dolgoznunk azon, hogy a sportolókat megfelelően felkészítsük arra, miként lehet ilyen hőmérsékletben versenyezni". A japán rendezők jelenleg is vizsgálják, hogyan lehet a sportolókat és a nézőket megvédeni a hőségtől. Egy javaslat szerint speciális burkolóanyaggal borítanák le az utakat, ami tompítja a nap erejét, s hűvösebben tartja a betont, ez viszont alaposan megnövelné a költségeket.

A Tokión kívül eső helyszínek sincsenek túl távol

Tokió olimpiai pályázatában még az szerepelt, hogy minden versenyt az olimpiai falu nyolc kilométeres sugarú körzetében rendeznek meg. A rendezés elnyerését követően viszont a szervezők több sportág küzdelmeit Tokión kívülre tették, a költségek csökkentése miatt. A kanadai sportvezető szerint ez nem lehet probléma.

"Általánosságban a tokiói helyszín még mindig rendkívül egységes" - mondta Baker, aki elmondta, hogy meglátogatták a vizes sportágak helyszínét, ami kimondottan közel van az olimpiai faluhoz. - "Valóban vannak távolabbi helyszínek is, de a nézőknek egyáltalán nem kell aggódnak emiatt."