Sport

Javában tart a felkészülés a Magyar Nagydíjra

Az első és második szabadedzésen is Ricciardo volt a leggyorsabb

A 32. Forma 1-es Magyar Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája érte el a legjobb köridőt.

daniel ricciardo 576
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A versenyzők meglehetősen sok időt töltöttek a pályán, a többség 25 és 30 kör között teljesített a hétvége első gyakorlásán, amelyen sokáig a két Mercedes volt a leggyorsabb, végül azonban a háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton harmadik, csapattársa, a finn Valtteri Bottas pedig ötödik lett.

Nem minden pilóta támogatja a fejvédő használatát

Nagy a vita és eltérőek a vélemények a Forma-1-es pilóták között azzal a fejvédő szerkezettel kapcsolatban, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a 2018-as idénytől kezdve kötelezővé tett, s amelyet csütörtökön, a Magyar Nagydíj helyszínén mutattak be sajtótájékoztatón.
Az úgynevezett "Halo", magyar fordításban "Glória" a pilóták feje fölött helyezkedik majd el, hajlított V alakban, s a kormány előtt rögzítik a versenyautók elejéhez.

"Ha kisebb-nagyobb darabok repülnek le egy másik autóról, akkor nem hiszem, hogy meg tud minket védeni, ezért sem értem, miért van erre szükségünk" - jelentette ki Max Verstappen, a Red Bull 19 éves pilótája, akinek véleményével többek között a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője sem ért egyet.

"Buta és tudatlan dolog lenne, ha nem használnánk" - mondta Vettel, akihez hasonlóan többek között Sergio Perez, a Force India mexikói pilótája, valamint a McLaren istálló ásza, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso is támogatja a fejvédő alkalmazását.

Perez azt emelte ki, hogy a biztonságnak mindig az első szempontnak kell lennie, Alonso pedig a korábban balesetben, fejsérülés miatt elhunyt versenyzőkre utalt vissza nyilatkozatában: "Ha visszamehetnénk az időben, hogy egy ilyen eszköz használatával megmentsük az életüket, szerencsések lennénk. Hogy szép-e, vagy sem, engem teljes mértékben hidegen hagy" - mondta Alonso.

"Kell, hogy legyen ennél jobb megoldás, mert így egy olyan szakaszba lépünk az F1 történetében, ahol túl nagy a biztonság, s közben egyre kevesebb az izgalom" - fogalmazta meg ellenvetéseit Kevin Magnussen, az amerikai Haas istálló dán pilótája, s hozzátette, a Forma-1 imidzséhez mindig is hozzátartozott az, hogy a versenyzők az életüket teszik kockára.

Nico Hülkenberg, a Renault tapasztalt német pilótája arról beszélt, hogy egyáltalán nem biztos abban, szükséges-e ez a biztonsági intézkedés: "ez az új eszköz olyan esetekben nyújt védelmet, amelyek bekövetkezésének egy az egymillióhoz az esélye."

A világbajnoki címért most is harcban álló, háromszoros bajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) más irányból közelítette meg a problémát, ő ugyanis a versenyautók súlyhatárának emelését tartja fontosnak.

"Az autóink már így is nagyon nehezek, ezért abban bízom, hogy a Halo bevezetésével jelentősen megemelik a versenygépek súlyhatárát is" - mondta.

Ricciardo mögött Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája zárt a második helyen, a negyedik pozícióban pedig Max Verstappen, a Red Bull 19 éves holland versenyzője fejezte be az edzést.

A vb-címért Hamiltonnal harcban álló, az összetettben most egy ponttal vezető Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes német pilótája hatodik lett, a 7-8. helyre pedig a két McLaren-versenyző, a spanyol Fernando Alonso és a belga Stoffel Vandoorne fért be.

A gyakorlást 40 perc után piros zászlóval félbe kellett szakítani, mert a Haas istálló dán pilótáját, Kevin Magnussent helyettesítő olasz Antonio Giovinazzi a pálya hátsó szakaszán, egy gyors kanyarban elveszítette uralmát versenyautója felett, és a gumifalba csapódott. 

A Force Indiánál a francia Esteban Ocon helyett a mexikói Alfonso Celis kapott lehetőséget ezen az edzésen, s a 17. helyen zárt.

A második szabadedzést is Ricciardo nyerte

A délelőtti első gyakorláshoz hasonlóan a délutáni második szabadedzésen is Daniel Ricciardo futotta a legjobb köridőt.

A 28 éves versenyző, aki 2014-ben megnyerte a mogyoródi futamot, a nap leggyorsabb körét is elérte 1:18.455 perces eredményével.

Mögötte a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett a második, Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője pedig a harmadik helyen. A vb-címért Vettellel nagy csatában álló, háromszoros világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) az ötödik pozícióban zárt Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája mögött.

Max Verstappen, Ricciardo holland csapattársa hatodik lett, s míg az első hat helyezett fél másodpercen belül volt egymástól, addig a hetedikként záró német Nico Hülkenberg (Renault) már 1.2 másodperccel volt lassabb Ricciardónál.

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második tréning sem telt el piros zászló nélkül: a német Pascal Wehrlein (Sauber) a gumifalnak csapta versenyautóját ugyanabban a kanyarban, ahol délelőtt az olasz Antonio Giovinazzi (Haas). Wehrlein sérülés nélkül megúszta az erőteljesnek tűnő becsapódást, de a törmelékek eltakarításának és a gumifal rendbehozatalának idejéig a versenyzők nem körözhettek, igaz, a visszaszámláló órát nem állították meg. 

Néhány perccel később a brit Jolyon Palmer (Renault) ütközött a falnak, így újabb piros zászlós félbeszakítás következett, ez azonban csak két percig tartott.

Szombaton 11 órától a harmadik szabadedzésre, 14 órától pedig az időmérő edzésre kerül sor a Hungaroringen. A 70 körös futam vasárnap, szintén 14 órakor kezdődik.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:18.486 perc
2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:18.720
3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.858
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:19.162
5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:19.248
6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:19.563
7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:19.987
8. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1:20.005
9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:20.150
10. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1:20.461
11. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:20.540
12. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:20.574
13. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:20.780
14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:20.917
15. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:20.974
16. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:21.313
17. Alfonso Celis (mexikói, Force India) 1:21.602
18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:21.785
19. Antonio Giovinazzi (olasz, Haas) 1:22.251
20. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 1:22.490

A 2. szabadedzés végeredménye:
1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:18.455 perc
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:18.638
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:18.656
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:18.755
5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.779
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:18.951
7. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:19.714
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:19.815
9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:19.834
10. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1:19.909
11. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:20.126
12. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:20.266
13. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:20.577
14. Lance Stroll (kanadai, Williams) 1:20.791
15. Felipe Massa (brazil, Willilams) 1:20.869
16. Jolyon Palmer (brit, Renault) 1:21.175
17. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:21.345
18. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:21.504
19. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:21.559
20. Pascal Wehrlein (német, Sauber) 1:21.72