Sport

Ismétlődnek az elődöntők a női BL-ben

Kézilabda

A Győr a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával, a címvédő román Bucuresti pedig a macedón Vardar Szkopjéval csatázik május hatodikán, a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti elődöntőjében. Így megismétlődnek az egy évvel ezelőtti párharcok a Papp László Sportarénában.    

„Nem volt kívánságunk a sorsolás előtt, mert mivel meg szeretnénk nyerni a négyes döntőt, ezért mindenkit le kell győznünk, akivel találkozunk”– nyilatkozta a budapesti sorsolás után Görbicz Anita, az előző idényben BL-ezüstérmes győ­riek csapatkapitánya.

Az ETO-nak régi ismerőse a Buducsnoszt, amely ellen a 2014-es BL-döntőben 27–21-re nyert, tavaly pedig 21–20-ra győzött az elődöntőben. A negyeddöntőben búcsúzó FTC a középdöntőben mérkőzött a montenegrói együttessel, s hatalmas meglepetésre idegenben 33-25-re nyert, majd itthon egy góllal kikapott. Érdekesség, hogy a Podgorica legjobbja, Katarina Bulatovics 2012-ben és 2015-ben a Buducsnoszttal, 2014-ben pedig a Győrrel nyert BL-t.

David Szlezak, az Európai Kézilabda Szövetség marketingigazgatója szerint a Vardar és a Győr a mostani idényben szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a Buducsnoszt és a CSM Bucuresti produkciója pedig jelentősen javult az elmúlt hetekben.