Sport
Idén is húszezren voltak a Mozgás Éjszakáján
A mozgás közösségteremtő tevékenység is
Közel huszonötezer kilométert futottak le és százezer kilométert kerékpároztak a vasárnap hajnalban véget ért rendezvényen.
A NEFI Egészségkommunikációs Központja által az idén másodszor megrendezett Mozgás Éjszakáján háromezren futottak a Városliget körül és az Andrássy úton, hatezerötszáz bringás tekert el a Dunáig és vissza, ötezren mozogtak együtt a zumba és a salsa ritmusára. Az éjszaka során kilátogató húszezer résztvevő számára tizenhat sportág állt rendelkezésre az este 9 órától hajnali 4-ig tartó ingyenes eseményen.
A rendezvény célja, hogy mindenki megtapasztalhassa: a mozgás nemcsak kiváló szórakozás, hanem igazi közösségteremtő időtöltés is, mozogni bárkinek, bárhol, bármikor érdemes, akár éjszaka is - olvasható a közleményben.
A Mozgás Éjszakáját Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa nyitotta meg, Török Krisztinával, a NEFI főigazgatójával, valamint Mocsai Lajossal, a Testnevelési Egyetem rektorával közösen. Az esemény fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere volt.
A rendezvény az Európai Unió finanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.