Huszonhét méterről vetik magukat a mélybe
17. FINA világbajnokság. Kelemen Ildikó biztos abban, hogy egyetlen óriás-toronyugróban sincs szemernyi félelem sem, sőt kifejezetten élvezik a versengést
– Előny vagy inkább hátrány a versenyzőknek, hogy – a világbajnokságok történetében először – Budapesten nem természetes vízbe, hanem medencébe ugranak?
– Eleinte fura lehetett az ugróknak a vízbe érés, de biztos vagyok benne, hogy mindenkit kárpótol a csodálatos környezet. A Parlamenthez hasonló háttér nem nagyon volt eddig.
– Miért kötelező lábbal érkezni a vízbe?
– Elsősorban biztonsági okból, hiszen a nőknek húsz, a férfiaknak huszonhét méter magasból leugrani már azért is veszélyes, mert az érkezéskor nagyon nagyot üt a víz.
– Nem félnek a versenyzők ilyen magasról leugrani?
– Nem. Az biztos, hogy senkiben nincs szorongás. Sőt, ismerve jó néhányukat, mondhatom azt is, kifejezetten élvezik a dolgot. Ez az életük, így szeretnek élni.
– Mi, magyarok sok mindent szeretünk kipróbálni, miért nincs honfitársunk az indulók között?
– Nagyon fiatal sportág ez még. Az óriás-toronyugrás csupán 2013 óta szerepel a vb-n. Talán ez lehet a magyarázat arra, hogy nem találkozhatunk magyar versenyzővel. De nem tartom kizártnak, hogy részben azért is, mivel itt Budapesten ilyen hírverése van a szakágnak, néhányan nálunk is kedvet kapnak hozzá. De ez azért kicsit odébb van.
– A versenyzők hol tudnának gyakorolni?
– Olyan uszodákban, amelyekben van műugrómedence és van torony. Kétségtelen, hogy ott sincs húszméteres, és pláne nincs huszonhét méteres torony, de azért a stílust, a technikát tudják gyakorolni.
– Mire figyel leginkább a hét pontozóbíró?
– Az ugrások minőségére, arra, hogy a levegőben mutatott mozgást mennyire feszesen adják elő, és mennyire billen meg valaki ugrás közben a levegőben. Ebből születnek a pontok.