Sport

Honvéd-siker Debrecenben

Őze Tibor pro licences edző szerint az NB I. 25. fordulójában a legnagyobb meglepetés Debrecenben született, ahol a Honvéd vendégként háromgólos győzelmet aratott. A Honvédnak jól megy az élcsapatok ellen, a Debrecen pedig, úgy látszik, elkényelmesedett. A szakember úgy látja, a DVSC szerdán a Magyar Kupában javíthat.

Őze Tibor 20160314
Őze Tibor (Fotó: Hegedüs Róbert)

A listavezető Ferencváros a Puskás Akadémia elleni mérkőzés utolsó húsz percében már őszi formában játszott, s tovább növelte az előnyét. A felcsúti csapat egyre nehezebb helyzetbe kerül.

A döntetlenül végződött Videoton–Békéscsaba mérkőzésen a fehérváriak játéka megerősítette azt a véleményt, hogy nem mindig az edzőben van a hiba. Az Újpestből hiányzik egy Diagne típusú erőcsatár, ezúttal szerencséjük volt a liláknak, mert a hosszabbításban kiharcolták a győzelmet a DVTK ellen. „Örülök, hogy volt tanítványom, Teodoru Vaszilisz vezetésével az MTK jól szerepel, s jelenleg a második helyen áll a tabellán” – mondta Őze Tibor.


NB I., 25. forduló: Videoton–Békéscsaba Előre 1–1 (0–1), Felcsút, 1164 néző, gólszerzők: Stopira (57.), illetve Laczkó (9.), kiállítva: Damjanovic (95., Békéscsaba), Paksi FC–Vasas 2-0 (1-0), Paks, 500 néző, gólszerzők: Bertus (33.), Hahn (79.), Ferencváros–Puskás Akadémia 4–0 (0–0), Üllői út, 4858 néző, gólszerzők: Lamah (68., 11-esből), Böde (71., 86. – 11-esből), Radó (90.), DVSC–Budapest Honvéd 0–3 (0–3), Nagyerdei Stadion, 2327 néző, gólszerzők: Eppel (4., 26.), Hidi (38.), MTK–Szombathelyi Haladás 3–1 (1–1), Dunaújváros, 350 néző, gólszerzők: Thiam (16.), Strestík (59., 78. – 11-esből), illetve Ugrai (12.), Újpest–Diósgyőri VTK 1–0 (0–0), Szusza Ferenc Stadion, 3100 néző, gólszerző: Andric (93.).

NB II., 19. forduló: Mezőkövesd–Soproni VSE 2-1, Dunaújváros-ZTE 1-3, Gyirmót-Ajka 3-1, Soroksár-Szeged 1-1, Szigetszentmiklós-Csákvár 0-3, Budaörs-Szolnoki MÁV 1-1, Vác-Balmazújváros 0-3, Siófok-Kisvárda 0–3. Az élcsoport: 1. Gyirmót 43 pont, 2. Zalaegerszeg 36, 3. Mezőkövesd 32.