Sport

Három ász hiányzik a vb-győztes gárdából a marseille-i derbin

UEFA EURO 2016. A németek Brazíliára gondolhatnak: akárcsak két éve a vb-n, ma este is a házigazda ellen játszanak elődöntőt

Létezik-e annál nagyobb rangadó egy futballtornán, mint amikor a végső győzelemre is esélyes hazai csapat a világbajnok ellen lép pályára? Csütörtök este (21 óra, tv:M4 Sport) a második elődöntőben a francia és a német együttes találkozik az olasz Rizzoli irányítása mellett Marseille-ben.

Kétségtelen, hogy a múlt ilyen esetekben nem több figyelemre méltó érdekességnél, de a párharc kapcsán érdemes legalább négy (!) korábbi elődöntőt felidézni, ha már a két csapat is éppen a fináléba jutásért játszik. 1982-ben Sevillában, a spanyolországi világbajnokságon a hosszabbításban a kiválóan játszó franciák már 3–1-re vezettek, ám Karl-Heinz Rummenigge beállása után a (nyugat)németek feltámadtak, kiegyenlítettek, s megnyerték aztán a tizenegyespárbajt. Két évvel később, éppen a mostani találkozó színhelyén, a Stade Vélodrome-ban a franciák Eb-elődöntőt játszottak. A 114. percben még kiesésre álltak, ám utána lőttek két gólt a portugáloknak, s továbbjutottak. Még egyszer: ugyanabban a stadionban, amelyben most is játszanak majd. Újabb két év múlva a mexikói Mundialon ismét nyugatnémet–francia elődöntőt rendeztek, nem mellékesen, a mostanihoz hasonlóan olasz bíró játékvezetése mellett. Akárcsak Spanyolországban, újra a Nationalelf jutott a döntőbe. S még egy, a mostanihoz sokkal közelebbi dátum: 2014-ben, amikor Joachim Löw csapata az európai válogatottak közül elsőként világbajnoki címet nyert Dél-Amerikában, a mostanihoz hasonlóan a rendező ellen játszott elődöntőt. Mint sokan emlékeznek rá, álomjátékkal nyert 7–1-re a vb-történelem egyik leghíresebb meccsén.(A tornán egyébként korábban a franciákat búcsúztatták.)

A német sajtó az elmúlt napokban citálta ezt a mérkőzést is – de úgyszintén azt a tavaly őszi, felkészülési találkozót is, amelyen legutóbb randevúzott egymással a francia és a német csapat. November 13-án 2–0-ra nyertek a Kékek Saint-Denis-ben, drámai körülmények között. A találkozó előtt háromszor is robbantottak az aréna környékén, emiatt ki kellett menekíteni a díszpáholyból Francois Hollande francia köztársasági elnököt, miközben a főváros XI. kerületében több mint 120 halottat követelő terrortámadást hajtottak végre. Ezért is készülnek most a rendezők minden korábbinál szigorúbb biztonsági előírásokat követve.

Angela Merkel kancellár asszony mindenképpen szeretett volna részt venni a találkozón, részben azért, mert a válogatott nagy szurkolója, részben meg azért, mert az előzmények miatt fontosnak tartotta. A Bild, a legnagyobb német napilap értesülése szerint azonban – legnagyobb sajnálatára – sűrű programja miatt nem utazhat.

Némileg laza átkötéssel: nem ő lesz az egyetlen hiányzó. Joachim Löw gárdájából három meghatározó játékos, Mats Hummels, Mario Gomez és Sami Khedira hiányzik majd, ellenben a korábbi információkkal szemben Bastian Schweinsteiger vélhetően felépül. Ennek ellenére a világbajnok együttes magabiztos, s a csapatnál teljesen biztosak benne, hogy Joachim Löw kapitány megtalálja a legjobb megoldást a hiányzók pótlására. „Még gondolkodnom kell a franciák elleni felálláson – nyilatkozta Joachim Löw. – Az olaszok világklasszisok abban, amit csinálnak, ám kiszámíthatók. Mostani ellenfelünk játékosai viszont állandóan váltogatják a helyüket, váratlan dolgokra képesek, így nehéz megjósolni, mit fognak játszani.”

A világbajnok a Bild szerint várhatóan a Neuer – Kimmich, Boateng, Höwedes, Hector – Schweinsteiger, Kroos – Müller, Özil, Draxler – Götze összeállításban kezd majd.

Didier Deschamps a támadósorban Antoine Griezmannt, Olivier Giroud-t és Dimitri Payet-t is játszatja, hárman együtt tíz gólt szereztek és hat gólpasszt adtak. A várható kezdőcsapat: Lloris – Sagna, Rami, Koscielny, Evra – Pogba, Matuidi – Sissoko, Griezmann, Payet – Giroud.