Sport
Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat, Rosberg kiesett
Összetettben négy pontra jött fel a Mercedes pilótája
A 29 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 27. futamgyőzelme, az idén ötödször diadalmaskodott, F1-es karrierje során 2008 után másodszor nyert Silverstone-ban. A második helyen Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája ért célba, neki ez volt sorozatban a második dobogós helyezése, a harmadik helyen pedig Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője zárt. A címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Red Bull) ezúttal ötödik lett.
A rajtnál Rosberg jól jött el az első kockából, mögötte Vettel azonban több pozíciót is veszített, Jenson Button (McLaren) jött be másodiknak, csapattársa, Kevin Magnussen pedig harmadiknak, s még a hatodik helyről startolóHamiltonis megelőzte Vettelt. Az egyik kanyarnál Kimi Räikkönen (Ferrari) hibázott, elhagyta az aszfaltcsíkot, s amikor vissza akart térni a pályára, a füves részen megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott, majd szinte "visszapattant" a mezőnybe. A hatalmas baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt, a finn pilóta saját lábán szállt ki az autójából, de a pályafutása 200. nagydíján indulóbrazilFelipe Massa (Williams) futama is véget ért, ő ugyanis ütközött Räikkönennel. A finn versenyző kisebb boka- és térdsérülésekkel megúszta az esetet.
A mezőny egy óra elteltével, a biztonsági autó mögött rajtolt el újra, az első hat helyen sorrendben Rosberg, Button, Magnussen, Hamilton, Vettel és Nico Hülkenberg (Force India) száguldott.Hamiltonkét kör alatt lehagyta Magnussent és Buttont, s az élen haladó csapattársa után eredt.
A kerékcserék sorát az élmezőnyből Vettel kezdte meg a 11. körben, Rosberg nyolc körrel később,Hamiltonpedig a 25. körben járt a boxban. Közben Valtteri Bottas (Williams) harmadiknak jött fel, a 30. körben pedig az élen haladó Rosberg - aki az összes idei futamon dobogós volt - váltóhiba miatt feladni kényszerült a versenyt.
A leintés előtt 20 körrel Hamilton több mint 41 másodperces előnnyel vezetett Vettel előtt, Bottas a harmadik, Ricciardo a negyedik, Button az ötödik, Fernando Alonso (Ferrari) pedig a hatodik helyen haladt. Vettelnek még egyszer kereket kellett cserélnie, a boxlátogatás után a címvédő ötödikként tért vissza a pályára, de Alonso azonnal megelőzte.
A hajrában a dobogós helyeken maradt a Hamilton, Bottas, Ricciardo sorrend, az ötödik és a hatodik helyen Alonso és Vettel majdnem egészen a leintésig csatázott egymással, végül a német címvédő egy agresszív és remek manőverrel lehagyta spanyol riválisát. A szezon két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.
A világbajnoki pontversenyek állása 9 futam után (még 10 van hátra):
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 165 pont
2.Hamilton161
3. Ricciardo 98
4. Alonso 87
5. Bottas 73
6. Vettel 70
7. Hülkenberg 63
8. Button 55
9. Magnussen 35
10. Felipe Massa (brazil, Williams) 30