Sport

Hamilton helyett inkább fejleszt a Ferrari

Bottas jelenti a jövőt - mondta az idei tervekről Arrivabene csapatfőnök

Lewis Hamilton sajóinformációk szerint a Ferrarira várt, ugyanis Maranellóban még nem aktiválták Kimi Räikkönen 2016-ra szóló opcióját. A pilóta már február óta tárgyal a Mercedesszel is a 2015-ön túli szerződéshosszabbításról, de ez a bejelentés is elmaradt.

Bár a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene nem olyan rég már elhessegette a Hamilton szerződtetéséről szóló spekulációkat, Barcelonában kénytelen volt újra megtenni ezt. Egyértelműen válaszolt, amikor a kétszeres világbajnok esetleges leigazolásáról kérdezték:
 
"Lewist szerződtetni? Nem" - mondta a brit Sky Sportsnak. "Az autó fejlesztésére koncentrálunk és szeretnénk megtartani felállást, Kimi most jól teljesít. Pillanatnyilag senkivel sem tárgyalunk." 
 
A Spanyol Nagydíjon a williamses Valtteri Bottas megint megvert egy ferrarist, ezúttal Räikkönent tartotta maga mögött. Ilyen produkciók mellett ő viszont a Ferrari jelöltjei között lehet.
 
"Bottas jelenti a jövőt, mármint Bottas izgalmas pilóta, nagyon jól szerepel, ahogy sok más fiatal tehetség is" - mondta róla Arrivabene.
 
"De minden Kimi teljesítményén múlik. A cél az, hogy fenntartsuk a jó atmoszférát, ne okozzunk felesleges feszültségeket, persze a jó szereplés is kell, hiszen a konstruktőri bajnokságban mindkét pilótától kellenek a pontok" - zárta az olasz.