Sport
Győzelemért utaztunk el Helsinkibe
Labdarúgás. Dárdai Pál szövetségi kapitány nem a múlt heti edzőmeccsek eredményéből indult ki a finn–magyar Eb-selejtező előtt

Most még nem túlzás kijelenteni, hogy simán teljesíthető, amit Dárdai Pál másodállású magyar szövetségi kapitány eltervezett erre a nyárba nyúló tavaszra a válogatottal. És reméljük, ma este a helsinki Olimpiai Stadionban sem változik optimizmusunk az Eb-selejtezőn látottak alatt. Az edző négy ponttal számolt két meccsen. Ebből egy már megvolt márciusban, a görögök ellen, most pedig minimális matematikai ismeretekkel is könnyedén kiszámítható, hogy győzni kell a finnek ellen. Ez nem lehetetlen, hiszen esélyesebbek vagyunk. Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy a két csapat tizenöt mérkőzéséből tizet mi nyertünk, volt három döntetlen, s kétszer kikaptunk. Szóval szeretjük a finneket, és nemcsak a nyelvrokonság okán. A két együttes legutóbb tavaly novemberben találkozott egymással Eb-selejtezőn, s akkor Gera Zoltán góljával mi nyertünk 1–0-ra. A múlt héten mindkét csapat edzőmeccset játszott: mi Debrecenben 4–0-ra vertük Litvániát, míg a finnek – némi meglepetésre – otthon kaptak ki 2–0-ra Észtországtól.
„Ezek barátságos meccsek voltak, így én túl sok jelentőséget nem tulajdonítok egyik eredménynek sem – mondta Dárdai Pál. – Nem téveszt meg a finnek veresége, és arra felhívtam a játékosok figyelmét is, nem szabad, hogy ez elaltasson bárkit is. Két hasonló képességű együttes találkozik egymással, és valószínűleg az dönt majd, melyik lesz a fegyelmezettebb. Talán senkinek sem mondok újat azzal, hogy előzetesen csak a győzelemmel lennék elégedett. Mert akkor lesz igazán értékes a márciusi, görögök elleni döntetlen, ha most nyerünk. Tudjuk, a finnek jól birtokolják a labdát, futsalelemeket használnak, így adogatnak körbe, nem szabad hagyni, hogy kicsaljanak minket.”
Azt csak a meccs előtt dönti el a kapitány, hogy Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland ott lesz-e a kezdőben. Egyikük sem százszázalékos.
Abban egyetért magyar kollégájával a házigazdák kapitánya, hogy az észt meccsnek nem lesz jelentősége a szombati találkozón. Ugyanakkor agresszívebben és hatékonyabban kell játszaniuk. „Tudjuk, Magyarország hogyan játszik, milyen erőt képvisel – mondta Mixu Paatelainen. – Az a célunk, hogy nyerjünk, és még legyen esélyünk a továbbjutásra.”
Reméljük, nem lesz, mert ez azt jelentené, hogy mi nyertünk.
Az F csoport 6. fordulójának szombati programja: Finnország–Magyarország, Helsinki 18 óra (tv: Duna), Feröer-szigetek–Görögország 20.45, Észak-Írország–Románia, Belfast 20.45 (tv: Sport2).