Sport
Győzelem a csehek ellen
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 85-73-re nyert
A nyeretlen magyarok és az ötvenszázalékos mérlegnél tartó csehek igazi ki-ki mérkőzésre készültek a kolozsvári arénában: a cseh válogatott sikere esetén megszerezte volna második győzelmét, s ezzel nagy valószínűséggel a nyolcaddöntőre szóló isztambuli repülőjegyet is. Magyar diadal esetén Hanga Ádáméknak már "csak" a házigazda Romániát kellene megverniük kedden második győzelmükhöz és a továbbjutáshoz. Utóbbit a csehek már pénteken abszolválták, amikor 83-68-ra legyőzték a társrendező gárdát.
Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, 1997 óta kilencszer csaptak össze, és a csehek 5-4-re vezettek. Legutóbb a 2015-ös Eb selejtezőjében találkoztak, akkor a magyarok és a csehek is nyertek hazai pályán.
A selejtezőcsoportját tavaly százszázalékos mérleggel nyerő magyar válogatott 1999 óta első Eb-jén szerepel, hétfői ellenfele viszont két éve hetedik lett a franciaországi kontinenstornán, 2013-ban pedig a 13. helyen zárt Szlovéniában.
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttesében immár harcra készen lépett pályára a montenegróiak ellen szombaton kisebb csípősérülést szenvedett Hanga Ádám, a csehek legjobbja viszont nem jött el az Eb-re: a Fenerbahcéval májusban Euroliga-bajnok Jan Vesely fizikális és mentális fáradtságra hivatkozva visszamondta a szereplést. Az ő távollétében négy külföldön játszó kosaras lépett pályára a túloldalon, akik közül az elmúlt szezonban az NBA-s Washington Wizardst erősítő Tomas Satoransky emelkedett ki, de Jirí Welsch is eltöltött négy évet az NBA-ben.
Az Euroliga legjobb védőjátékosának választott Hanga és a 27. születésnapját ünneplő Vojvoda Dávid kosaraival a magyarok 7-0-ra elhúztak, majd Allen Rosco zsákolásával már 13-2 állt a nagyórán. Az ellenfél a hetedik percben tudott tíz ponton belülre kerülni (18-10), aztán Patrik Auda révén hét pontra feljött a nyitónegyed végére. A folytatásban hat pontra olvadt az előny, de ennél közelebb nem tudtak férkőzni a csehek, főként az Ivkovics-legénység elképesztő védőmunkájának köszönhetően. A nagyszünetben 44-33 volt az állás, Hanga ekkor 16, Allen pedig 10 pontnál tartott.
Térfélcsere után, hétpontos vezetésnél ismét Vojvoda keze villant, majd az elképesztő formában játszó Hanga átlépte a húszpontos határt, a mintegy hétszáz magyar szurkoló ovációja közepette. A cseheket azonban továbbra sem sikerül leszakítani, a túloldalon a remekül büntetőző Lukas Palyza 17 pontnál tartott. A 66-58-ról induló zárónegyedben a magyarok Hanga és Vojvoda pihenői alatt is remekül tartották magukat az elfáradó csehek ellen, a hajrában is magabiztosan őrizték előnyüket, és végül a vártnál simább győzelmet arattak.
A válogatott előzőleg az 1969-ben Olaszországban nyert Eb-meccset, amikor 92-76-ra verte a svédeket Casertában.
Ivkovics Sztojan elragadtatva beszélt a történelmi diadalról:
"Olyan boldog vagyok, mintha gyerekem született volna, nagyon sokat dolgoztunk ezen a sikeren. Ezzel együtt holnap is nehéz meccsünk lesz, úgyhogy nyugalomra intek mindenkit, maradjunk szerények és visszafogottak" - jelentette ki a kapitány, s hozzátette, ha hétfőn nem nyert volna a csapat, akkor vélhetően kedden sem nyer. A szakvezető hangsúlyozta, nem ellenségnek, hanem ellenfélnek tekintik a román csapatot, mert a pályán nincs helye semmiféle viszálynak.
A mérkőzés legjobbja, Hanga Ádám szerint remekül sikerült a sorsdöntő találkozó.
"Erre a mérkőzésre készültünk, ezért jöttünk, büszke vagyok a srácokra. Holnap azonban még fontosabb meccs jön, szerencsére este, így több időnk van pihenni, én személy szerint nagyon elfáradtam, visszamegyek a hotelbe, és végig az ágyban leszek" - mondta a Barcelona játékosa, hozzátéve, ezzel a győzelemmel sikerült Magyarországot újra feltenni a kosárlabdatérképre.
"Nem váltottuk meg a világot, nem fogjuk megnyerni az Eb-t, de nagy lépést tettünk előre, és büszkének kell lennünk erre" - jelentette ki Hanga, majd arra is kitért, hogy kedden a románok nagyon keményen fognak játszani, és nem lefutott a meccs. Indoklásul elmondta, eddig is születtek váratlan eredmények az Eb-n, a finnországi csoportot például meglepetésre a házigazdák vezetik.
Ha a magyarok kedden a hatos leggyengébbjének tartott házigazdákat is megverik, akkor két győzelemmel szinte bizonyosan továbbjutnak a C csoport negyedik helyezettjeként az isztambuli nyolcaddöntőbe.
A nemzeti csapat kedden 19.30 órakor találkozik a románokkal a Polyvalent Csarnokban.