Sport

Guardiola sikerét ünnepli a brit sajtó

Labdarúgás. A Citynek hatodik kísérletre sikerült nyernie a kedden este igencsak halovány teljesítményt nyújtó Barcelona ellen

A Manchester City 3-1-es győzelmét Guardiola nagy diadalaként ünnepli az angol sajtó. Még egy hete sincs, hogy krízisről lehetett olvasni a La Manche túloldalán. Ám azóta a City két remek győzelemmel visszatette a katalán edző nevét arra a polcra, amelyen az érkezésekor vagy az első tíz győzelem után volt.

Fernandinho 20161103
Nagy pofont kapott a Barcelona a Citytől. Fernandinho (balról) Suarezzel harcol a labdáért (Fotó: Reuters - Phil Noble)

Sokat ért a Citynek a West Bromwich elleni 4-0-s bajnoki siker is – megtörte a hat mérkőzésből álló nyeretlenségi szériát –, de még többet a Pep Guardiola által többször is egyszerűen a világ legjobb csapatának nevezett Barcelona legyőzése. A Citynek hatodik kísérletre sikerült nyernie a Barca ellen, s ez csak növeli a kedd esti diadal értékét. Az elemzők egyetértenek abban, s Luis Enrique is erről beszélt a találkozó után, hogy a Barcelona körülbelül negyven percen át kifejezetten jól futballozott, sőt az edző szerint hosszú idő óta a legjobban egy topcsapat ellen. Az egy szép kontra után előnybe kerülő Barcelona szerezhetett volna további gólokat is, ám ehelyett Sergi Roberto eladott labdája után Gündogan kiegyenlített.

Benne volt a hiba a Barca védőinek játékában? Az egyszerű válasz: igen. Gerard Piqué, Jordi Alba és Jeremy Mathieu távollétében nem az „első számú emberek” játszottak, akik kevésbé magabiztosak, mint az Európa-bajnokok. A bonyolultabb válasz ellenben már a nem. Ugyanis úgy egy úttörőjátékos sem passzolhatja keresztbe a labdát, mint ahogy Sergi Roberto tette. Ráadásul a meccs a második félidőben rajtuk ment el, már persze azt is kiemelve, hogy a City és benne elsősorban Sergio Agüero, Kevin de Bruyne feljavult.

A Barcelonát érte már az elmúlt években a BL-ben néhány, a mostani második félideihez hasonló, egyértelmű verés, de nem lennénk igazságosak, ha figyelmen kívül hagynánk, hogy ez a találkozó a Citynek volt igazán fontos. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy Messi bizonyos szempontból egyedül van, Neymar és főleg Luis Suárez formán kívül van. Guardiolának ez a győzelem személyesen is nagy siker, s egyben megerősítés, képes lehet egy angol csapat (már amennyire a City angol a szó futballkulturális értelmében) az általa elképzelt futballt magas szinten játszani.


Keddi mérkőzések. A csoport: Ludogorec–Arsenal 2–3, FC Basel–Paris Saint-Germain 1–2. A csoport állása: 1. Arsenal 10 pont (12–3), 2. Paris Saint-Germain 10 (9–3), 3. FC Basel 1 (2–8), 4. Ludogorec 1 (4–13). B csoport: Besiktas–SSC Napoli 1–1, Benfica–Dinamo Kijev 1–0. A csoport állása: 1. Napoli 7 pont (9–7), 2. Benfica 7 (6–5), 3. Besiktas 6, 4. Dinamo Kijev 1. C csoport: Mönchengladbach–Celtic 1–1, Manchester City–FC Barcelona 3–1. A csoport állása: 1. FC Barcelona 9 pont, 2. Manchester City 7, 3. Mönchengladbach 4, 4. Celtic 2. D csoport: Atlético Madrid– FK Rosztov 2–1, PSV–Bayern München 1–2. A csoport állása: 1. Atlético Madrid 12 pont, 2. Bayern München 9, 3. FK Rosztov 2, 4. PSV 1.


A magyar játékvezetők kritikája

Rio Ferdinand, a United korábbi legendás futballistája a BT Sport Live elemzőjeként határozottan bírálta a Bajnokok Ligájában a Manchester City–Barcelona meccsen bíráskodó Kassai Viktort. Szerinte nyilvánvaló, hogy Sterling buktatásáért büntető járt volna a találkozó elején. Steve McManaman, a Liverpool és a Real Madrid korábbi kiválósága csatlakozott egykori válogatottbeli játékostársához: „Egyértelmű tizenegyes volt.” Graham Poll, a korábbi angol FIFA-bíró biztos abban, hogy büntetőt kellett volna ítélni, de felrótta Kassainak a City harmadik gólja előtti szituációt is, amelynél szerinte Agüero kezezett. (Az argentin csatár nem tagadta a mérkőzés után, hogy a kezét érte a labda, de azt is hozzátette, hogyha valaki megnézi a felvételt, láthatja, hogy a teste mellett volt a keze, és nem tehetett arról, hogy a Ter Stegenen kicsit irányt változtató labda odapattant.